Nosztalgikus időutazás Dori Tomcsanyi 2016 tavaszi-nyári kollekciójával
Tomcsányi Dóri idei Resort kollekcióját pár hónapja már bemutattuk nektek: az uniformizmus és természetközeliség duójára épülő kollekció a szüleink elbeszéléseiből jól ismert cserkésztáborok hangulatát idézte meg, ez a nosztalgikus visszatekintés pedig a tavaszi-nyári kollekcióban is folytatódott. Gyere, és időutazz velünk Dori Tomcsanyi vezetésével!
Sosem gondoltuk volna, hogy a sokat szapult és kigúnyolt szocialista divat valaha visszatérhet, ráadásul ilyen vagány kivitelben, Dóriéknak mégis sikerült ezt megvalósítaniuk. A tavaszi-nyári kollekció alapkövei a balatoni nyarat és az erdei kirándulásokat megidéző motívumok és hippicsalogató virágminták, amelyek az évszak paramétereinek megfelelően lenge kelméken, rövidnadrágokon és könnyed ruhákon jelennek meg.
Színekben a lágy kék és a visszafogott bézs dominálnak, néhol egy-egy élénkebb mintával megtörve. A ruhák ezáltal cseppet sem hivalkodóak – hiszen a szocialista rendszer is ellenezte, hogy bármely elvtárs kiemelkedjen a munkások összetartó tömegéből –, a bájos sziluetteknek és ötletes szabásvonalaknak köszönhetően mégis magukra vonják a figyelmet.
A szegélyek sötétebb színekkel való kiemelése finom keretezi az egyes darabokat, határt szabva a minták végtelen ismétlődésének. A Resort kollekcióban látott cserkészjelvény-imitációk itt is megjelennek, és az ingek szigorúsága szintén visszatérő elem.
A tarka, óriás virágmintás szettek a művelődési házban tartott diszkók abszolút sikerdarabjai lettek volna, mi pedig szívesen viselnénk őket tengerparton sétálós estéken. Reneszánszról talán még nem beszélhetünk, de a retró fogalmának kelet-európai újraértelmezése mindenképp megér egy misét.

A cserkészek szigorúan szabályozott világának szellemisége inspirálta a Resort kollekció uniformisokra emlékeztető szabásvonalait, a cserkészek jelvényeit megjelenítő mintákat és a részletgazdag felvarrásokat, amikhez tökéletesen passzolnak az egyedi tervezésű Batilla napszemüvegek. Az erdei, tábori légkört a ’70-es éveket jellemező férfi divat, a teniszpólók és jersey ingek határozott vonala tette még inkább retrospektívvé.
fotó: Móró Máté
smink: Magyar Eszter
haj: Kozma Norbert @ have
fodrászasszisztens: Hevesi Krisztián @ have
styling: Gyenge Nóra
modell: Jakab Juli
doritomcsanyi.com
Címkék: dori tomcsanyi, cserkész, hazai tervező, szocialista, jakab juli, szocializmus, időutazás, kollekció, Divat, retro, tomcsányi dóri, kampány, designer, tavaszi/nyári kollekció, 2016 ss, Resort
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!