Újragondolt Gombold újra

Avatar photo
2012.03.30., 14:51

A tavalyi, úttörő „Gombold újra! – Divat a magyar” kiírás után idén ismét viselettörténeti értékek modernizált, felfrissített változatait kereste a Design Terminál a KIM megbízásában.


Az első Gombold újra! 2011 tavaszán, a magyar EU-elnökség kiemelt kulturális eseményeként került megrendezésre. Közel 450 jelentkező próbálkozott meg azzal, hogy magyar viselettörténeti értékeket írjon át kortárs, a nemzetközi divatvilág trendjeit követő formába. A verseny győztese Gyöngyösi Renáta lett, aki a MOME végzős hallgatójaként a diplomamunkájával pályázott, idén pedig meghívott tervezőként vesz részt az eseményen. „Tavaly négyszázötvenen jelentkeztek, idén csaknem ezren. 450 ezer forint volt a tavalyi fődíj, most már 1 100.000. Nyilván ez is inspirálja a fiatalokat, és az sem lényegtelen dolog, hogy ez egy olyan lehetőség, ami megmutatja, hogy vannak tehetségeink és vannak nagyon izgalmas hagyományok, amiket teljesen át lehet ültetni a trendi vonalra.” – mondta el Teszári Nóra szóvivő.

Az idei verseny a hajrájához ért, szombat este kiderül, kik tervezték a legjobb darabokat. Idén egész napos programmal, konferenciával és divatshow-k sorozatával zárul a pályázat.

Két kategóriában lehetett nevezni: a kortárs öltözéktervezés mellett a Design és Hagyomány kategóriában a kézműves mesterségek képviselői valamely elismert kortárs divattervező szabásmintáját dolgozták fel tradicionális kézműves technikákkal.

A pályázatokat végignézve színes szombat estére számíthatnak azok, akik megtekintik a legjobb tervekből összeállított bemutatót. A nőiességet jellemző tulipán és a férfiasságra utaló szívmotívumok, bőrfonással díszített darabok, a múlt század elejének öltözködési stílusát népi motívumokkal keverő charleston matyó stílusú kollekciók mellett szőttes felsőrészek és nadrágok, valamint tarisznya- vagy tarsolyszerű táskák is megjelennek.

Emellett gyöngyökkel díszített, a busójárásra jellemző motívumokat vagy épp a zsindelyezést megidéző díszítésű női ruhák, horgolt fehérneműk is a legjobbak közé kerültek. A kiegészítők palettája is színes: kapumintákkal varrott bőrtáskák, gazdagon díszített övek és hímzést mímelő ékszerek.

További információk és a részletes program

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás