Nyúzás szeretetből, Dekameron catwalkon a Trafó Házban

Avatar photo
2015.11.3., 16:21

Szín- és jelmezőrjöngés, tánc, irónia, dobszerkó – két üdítő táncprodukció-utánjátszás a Trafóban. Aki lemaradt a Nyúzzatok megről és a Dekameronról, az pótolhatja az élményeket november 6-án és 11-én.

nyuzzatok_meg1

A Nyúzzatok meget három táncos és két zenész alkotta meg 2013-ban, és az előadás azóta az egyik legsikeresebb magyar táncprodukció. Európa-szerte turnéznak vele az alkotók, bekerültek vele az Aerowavesbe, Lábán-díjat nyertek, és közben megteremtették azt a kortárstánc-produkciót, amire úgy mozdul meg Budapest, mint a legvágyottabb koncertre. A Dekameron frissebb produkció, hasonló potenciállal. A maga frivolságávál, iróniájával és erotikájával mutatja be azokat a helyzeteket, amelyek jó eséllyel ismerősek a közönség soraiban ülő fiataloknak.

A Nyúzzatok megben öten mesélnek kapcsolataikról, szerelmeikről, viszonyaikról. Dobbal, gitárral és tánccal bontják elemeire, és nyúzzák meg történeteiket, hogy még közelebb kerülhessenek hozzájuk. Az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb kortárstánc-produkciójaként emlegetik az előadást, amiért nem csak a táncon nevelkedett közönség lelkesedik. A darab olyan viszonyokat és gesztusokat elemez, amelyekben mind az öt résztvevőnek​ egyaránt fontos szerepe van. Humoros és üdítő produkció, a menőt megteremti, az elitizmust felszámolja.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az előadást a nagy múltú európai kortárstánchálózat, az Aerowaves 38 szakembere Ljubljanában tartott éves találkozóján 419 jelentkező közül a 2014-es év 20 kiemelt előadása közé választotta, ennek következtében vehettek például részt a rangos Spring Forward fesztiválon a svéd Umeå-ban. Ezenkívül a darab megkapta a 2014-es év legjobb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat. Budapesten november 6-án látható újra az előadás.

fibaihab

Dekameron

A Nyúzzatok meg alkotásban is résztvevő Molnár Csaba tavaly saját koreográfiát mutatott be a Trafóban, ez is magában hordozza azt a lazaságot és belevalóságot, amitől igazán közvetlen és mai lehet egy táncdarab. Ahogy Boccaccio Dekameronja, úgy ez a produkció is egyszerre vet számot tabuval, erkölcsi-vallási kérdésekkel és a hős szerepének megkérdőjelezhetőségével. A bűnös és az erényes, a komikus és a tragikus kéz a kézben jár, az ítélet ismeretlen fogalom, a produkción pedig átsejlenek életünk ismerős helyzetei. Mindez végtelen energiával és jól kitalált látvánnyal párosul. A november 11-ei előadás újdonságot is tartogat: a koreográfus korábban szereplőként is részt vett saját munkájában, de ezúttal kívülről szemléli az eseményeket: szerepét most Márcio Canabarro, Magyarországon élő, brazil származású művész táncolja. Az új felállásról és terveiről Králl Csaba tánckritikus kérdezi Molnár Csabát az előadás után, a Trafó kávézójában.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A fiatal alkotók produkcióinak sora nem ér itt véget: december 11–13-án minden este két táncdarab látható a Trafóban: Fülöp László Lábán-díjas „there is an elephant in every room…” című produkciója és Molnár Csaba új, Eclipse – A mennyei test elsötétedése munkacímű koreográfiája.

Dányi-Molnár-Vadas: Nyúzzatok meg
2015.11.06. 21.00

Fotó: Huisz István
Web

Molnár Csaba: Dekameron
2015.11.11. 20.00

Fotó: Drucker Dávid
Web

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás