Kate Moss betársul

Avatar photo
2013.10.21., 10:08

Kate Moss 1993 márciusa óta összesen harminchárom alkalommal szerepelt a brit Vogue címlapján, és akkor a magazin editorial fotózásain készült képeit még nem is említettük. A 39 éves modell igen tekintélyes Vogue-múltat tudhat maga mögött, s a hírek szerint a közeljövőben már nem csak a kamerák előtt, de azok mögött, egy egészen kreatív munkakörben is megcsillogtathatja tehetségét.


Hölgyeim és Uraim, fogadják nagy szeretettel a brit Vogue divatszerkesztőségének új tagját!

Moss 2014 tavaszától aktívan részt fog venni a lap szerkesztésében: segít kiválasztani a magazinban szereplő modelleket, és azokat a szakembereket, akik a fotózásokon segédkeznek majd. „Nagyon örülök, hogy Kate ebben az új szerepben is együtt dolgozik velünk” – nyilatkozta Alexandra Shulman, a Vogue főszerkesztője. „Izgalmas lesz látni, ahogy megmutatkozik briliáns stílusérzéke és szakmai tudása a magazin oldalain. Alig várom, hogy halljam az ötleteit” – tette hozzá.

Sarah Doukas, a Storm Models alapítója Moss képviseletében azt mondta, hogy ez a fajta kinevezés a topmodell figyelemre méltó karrierjének természetes része. „Nagyszerű ötlet belevinni a lapba Kate különleges stílusérzékét és kreativitását” – mondta.

Az első, Kate Moss és a divatlap együttműködéséből született Vogue példányok jövő tavasszal, a modell első Vogue szereplésének 21. évfordulóján látnak napvilágot. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a következő Kate Moss tavasza lesz, hiszen a modell a Topshoppal közösen tervezett ruhái is ekkor válnak elérhetővé a nagyközönség számára.

Szöveg: Bácskai Júlia

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás