Egyszer volt, hol nem volt… 1991

Avatar photo
2014.01.1., 16:05

Év végére nyilvánvalóvá vált, hogy a ’90-es évek újra visszatértek, új köntösbe bújva integetnek vissza nekünk a kirakatok ablakain túlról és bukkannak fel már a legtöbb üzlet polcain is. A nyáron megjelent The To Do List című film után kétségtelen a fiú bandák és tini sorozatok korszakának reneszánsza. Ám amíg ma Azealia Banks-szen és Miley-n keresztül próbálják ezt az amúgy fenomenális trendet kissé erőszakosan letuszkolni a torkunkon, nézzük meg, mik voltak az igazi, eredeti kultikus darabjai a millennium előtti generációnak, a teljesség igénye nélkül.


Chokers nyaklánc

Milyen tündérien néztek ki ebben a kislányok, nemde? Olyan édesen vigyorogtak a kamerának, miközben ez a nyaklánc indokolatlanul vágta le vizuálisan a fejüket, ahogy ott feszült a nyakukon. Még Cameron Diazon is kiszúrhattuk, ami amúgy sem nehéz. Voltak, akik rájöttek, hogyan kell az ilyet stílusosan viselni, a wicca-knál pedig biztosan töretlen a népszerűsége. A vékony kis fekete nyakdíszeket így is boldog, boldogtalan megvette, hiszen szinte mindenhol lehetett kapni.

Vaskos cipők és holdjárók

Ide nem csak Baby Spice csoda holdjáróit sorolhatjuk, hanem a vastag, magassarkú szandálokat, csizmákat, és a tanga papucsokat. Ez utóbbiakat nem a strandon vették föl a sztárok sem, hanem akár a vörös szőnyegen is. Például Fergie lábára (középen) lehet kicsit elméretezték, de mit számított ez akkor. A Wild Orchid-ban még ilyen, és hasonló tipikus húzásai voltak.

Crop top és bő gatya

Ha már a nagyobb méreteknél tartunk, az All Saints lányoknak remekül állt a sportos és szexi külső, ami a crop top és a bő farmer nadrág nélkül mit sem ér. Nem messze tőlünk a snowboard királynője, Sandra Nasić (Guano Apes) védjegye is volt. Elengedhetetlen és felejthetetlen párosítás, csakis kizárólag öv nélkül. De akik ezt igazán stílusosan, sőt mi több, ikonikusan a magukévá tették, az a TLC volt.

Hajcsatok

Ez talán egy olyan momentum, amiről inkább szeretnénk megfeledkezni és a kezünket összetéve rimánkodunk, hogy ez ne jöjjön vissza. Olykor nem is lehetett eldönteni, melyikből van több a lányok fején, a saját hajukból, vagy a pici kis csatokból. Volt pillangó mintás, csillagos, szívecskés vagy virágmintás is. Alicia Silverstone hajában pélául egyértelműen a csatok nyertek, ráadásul ha az összhatást nézzük, olyanok, mint a pici szarvacskák. Ördögi.

Bársony

Bármi, csak blúz és fodros szoknya ne. Akármi más, de csak ha elnézőek vagyunk, már nem volt olyan vészes viselet. Mégis, a legjobb volt, ha inkább elegánsabb darabokat tartottunk a gardróbban, ha erről az anyagról volt szó. Olyasmiket, mint amilyet például Naomi Campbell viselt. Vagy ha kicsit sötétebben gondolkodunk, eszünkbe juthat az édes Wednesday és a mamája az Addams családból, a bársonyra máris mosolyogva gondolunk. Az ilyen outfiteknek szabad a pálya.

Kendők

Ennek a kiegészítőnek a viselése igazi kultusszá vált. Kialakult egy szabályrendszer, így nem volt mindegy, milyen színűt vagy hogyan és hol hord az ember. Nehéz az ilyenen kiigazodni, úgyhogy volt egy rövidebb út is, mitis kell a kendővel kezdeni. Szóval ha ezzel nem voltak tisztában, csak meg kellett nézni, hogyan hordják ezt zenei berkeken belül, így el lehetett dönteni, hogy Christina-san vagy Tupac-esen kösse fel valaki a fejére.

Fura sapkák és kalapok

Nemcsak kendővel, de a legérdekesebb, legzavarbaejtőbb, legérthetetlenebb sapkákkal és kalapokkal rukkolt elő mindenki, mint például a vödör sapka. Hozzá társulnak olyan rég elfeledett klaszikusok, mint a hatalmas virággal díszitett különböző fazonú kalapok, színes vagy akár egyszínű, illetve Jennifer Lopez remek összeállításában a cowboy kalap.

Mini szoknyák

A sztárok kocsiból kiszállásának tudománya valószínű akkor forrott ki, amikor mini szoknya lázban égett mindenki. Megmutathatták csinos lábaikat és formás feneküket, a szerencsésebbek a nélkül, hogy az alsóneműjük is kivillant volna. A lánybandák mindenesetre előszeretettel tartották a „kedvenc ruhadarabok” között a szekrényben, hát még a modellek.

Anyu és apu farmernadrágja

Beverly Hills 90210 és Jóbarátok. Mindenki, de tényleg mindenki farmerban pózolt a nappalink legszívesebben látott vendégei közül, és ugyanígy mindenki imádta őket farmerostul együtt. Biztos sokaknak még most is lapul valamelyik szekrény legmélyén egy-egy darab, amiről a szülők megfeledkeztek. Az unisex darabok legjobb példája.

Overál

Ki ne emlékezne a kis gombszemű Olsen ikrekre az overalljaikban, amint apró lányokként kergetőznek a képernyőn? És Will Smith-re amikor ebben ment Kaliforniába? Felejthetetlen. És mennyire zseniális, akár csak az egyik pántja van felcsatolva, akár mindkettő, akár egy póló van alatta vagy egy ing, pláne ha egyik se! Ez a darab egy igazi játszós ruha és nemtől, kortól függetlenül mindenki nagyon laza volt benne.

Biciklis nadrág

Történt egyszer, hogy a srácok már nem hordták többet a rövid nadrág alatt, hanem egyszerűen csak önmagában vették fel a biciklis nadrágot. Bumm, kész az új trend. Minden féle színben, végtelen féle mintával végtele féle kombinációkkal. Ráadásul a rikító színeknek még nem volt leáldozóban, így leginkább neon színekben csíphettük el a sportos fiúkat. Kicsit fura, hogy ez mekkora divat volt, és mégis, imádták.

Biciklis sapka

Nemcsak a nadrág a bicikliseké, hanem a sapka is. Még ma is látni suhanó őrült bringásokat az úton, akik felhajtott sülttel süvítenek át a piroson. Kicsit olyan, mint ha örökké egy nem hivatalos Tour de France zajlana a városban, aminek tétje ugyan nincs, de mégis mindenki ezerrel teker. Lehet, hogy a mai srácokon is jól néz ki, de ’92-ben hétszentség, hogy senki nem állt jobban, mint Wesley Snipes-on a Zsákolj, ha tudsz!-ban.

Iskolás lány outfit

Ezzel a trenddel kapcsolatban elég, ha egy szót megemlítünk és máris mindenki tudja, miről van szó: Spinédzserek. Kockás rakott szoknya, hozzá illó blúz, egy csini kalap és kezdődhet is az első óra. Ha netán valaki lemaradt volna erről a filmről (szarvas hiba), akkor nézze meg nyugodtan, hogyan táncolt Spears kisasszony a Baby One More Time videójában. Őrület.

Szolid póló a blézer alatt

Így kellett igazán kicsípned magad ha szórakozni mentél. Válltöméses blézer kerek nyakú pólóval, amit szépen betűrtél a nadrágodba, és kész. Ez volt a diszkópatkányok de facto outfit-je. Gondoljunk csak bele, igazából mennyire voltak menők azok a srácok. És most gondoljunk csak bele, mennyire lenne trendi egy ilyen szerelésben megjelenni egy bulin. Pontosan.

Hátracsapott sapka

Annyira jól néz ki, hogy nem lehet nem így hordani. Nincs aki meg tudná megmondani, kin és mikor látta először életében, de hogy utána senki nem volt hajlandó máshogy felvenni, az kétségtelen. Ez is azok közé a trendek közé tartozik, amit egyre többet lát az ember másokon. Nem hiába, ez a lazaság és a vagányság koronája, bárhol, bármikor, bárkinek. Itt éppen Ice-T-től.

Neon széldzseki

Minél vibrálóbb a színe, annál jobb. Csak legyen minél feltűnőbb, nehogy elveszítsenek a többiek a tömegben. Olyan volt ez, mint a mágus öltözéke. Amint felvetted, rögtön elámultak rajta a többiek. És amint megmozdultál, azonnal az idegeidre is ment a susogó hagja. De kit érdekel, a színei akkor is észvesztőek.

Kis színes lencséjű szemüvegek

Lenny Kravitz sok kortársával ellentétben biztosan nem tagadná le akkori önmagát és azt, amikor ilyen szemüvegben pózolt Lisa Bonet mellett. De nem csak ő hordott ilyen szemüveget, hanem szinte mindenki. A szemüveget, amit John Lennon vagy Janis Joplin hordott, és amit ma is sokan hordanak, azt a ’90-es években mindenki számára előnytelenül lekicsinyítettek.

Csíkos kötött pulcsi

Ha szeretted Kurt Cobain-t, ha nem, a csíkos pulcsik uralkodók voltak a grunge korszakában. Ezen kívül bárki megkérhette a nagymamát, hogy kössön neki egy ilen pulcsit. Aki igazán trashy-nek, amolyan vérbeli Freddie Krueger-esnek akart kinézni, csak annyit kellett tennie, hogy kihúz egy-két szálat a pulcsi aljáról, párat ránt rajta kicsit, és már mehetett is a haját rázni.

Összeállította: Majdán Zsuzsanna

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás