Divatkollázs a Kreától

Avatar photo
2012.06.20., 19:13

Múlt pénteken a Stylewalker belvárosi design séta egyik állomásán, az Ötkertben került megrendezésre a KREA Kortárs Művészeti Iskola Divatkollázs című, évzáró divatbemutatója.


A teltházas rendezvényen a KREA iskola másod- és harmadéves divattervező szakos hallgatói mutatták be az idei tanév legjobban sikerült öltözékeit, melyek ez alkalommal nem tervezőnként, hanem színek, funkciók és a különböző tematika alapján lettek tour sorrendbe rendezve. Habár az Ötkert színpadján felvonultatott 83 öltözék egy kollekciónak tűnhetett a külső szemlélő számára, összesen 24 hallgató dolgozott a ruhákon.

A bemutató második felében csoportos munkát láthatott a közönség, a harmadévesek Tóth András irányítása alatt létrehozták egy nemzetközi márka 2012/2013 ősz-téli szezonra készült kollekcióját. „Egy fiktív szezon erejéig ők alkották a Givenchy ház kreatív csapatát és közösen készítették prêt-à-porter kollekciójukat a patinás márka számára. A szezon fő inspirációjául a spanyolországi barokk korszak szolgált, mely sötét és misztikus tónusával tökéletesen illeszkedik a Ricardo Tisci által megreformált francia divatház arculatába.” – mondta a USE Unused tervezője a divattervező közös iskolai feladatáról.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás