Avatar photo
2018.04.11., 12:55

Atomic Playboyz lemezbemutató koncert a Trafóban

Ha van zenekar, amelynek a koncertjeit Dr. Feelgood is receptre írná fel, az biztos az Atomic Playboyz. A hazai sleaze/hardrock színtér egyik legszakadtabb csapata április 12-én mérföldkőhöz érkezik: első albumukat mutatják majd be a Trafóklubban! Ennek megfelelően a Sunset Strip-életérzés mellett egyedi színpadképpel, különleges showelemekkel és a stúdiózás folyamatát megörökítő dokumentumfilmmel is készülnek a tavasz talán legvadabb estéjére.

„ROCK! SHOCK! POP!” – jellemzi saját stílusát a magát egy Steve Stevens-lemez után elkeresztelő Atomic Playboyz. De nem csak hangzatossága miatt esett a választásuk a rockgitározás egyik legnagyobb alakjának szóló debütálására, hanem mert szinte minden példaképükkel zenélt már együtt: a Mötley Crüe-frontember Vince Neillel, a Skid Row torkával, Sebastian Bach-kal vagy a legendás Billy Idollal. Ennyi alapján már sejthető, hogy hangzásuk a nyolcvanas évek féktelenül hedonista és extravagáns Sunset Strip-színterében gyökerezik. Rájuk sem lehet nem odafigyelni, amikor a színpadra állnak, ami ugyanannyira köszönhető a megjelenésüknek, mint vérbő, csajozós hajmetáljuknak – főleg hogy a saját dalok közé rendszeresen beékelnek pár Poison-, Shotgun Messiah- vagy Faster Pussycat-klasszikust is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Arra szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy vegyék észre, mi van körülöttük és lépjenek ki a burokból. Nem a problémákat soroljuk fel, nem másokat sértegetünk, hanem a megoldást keressük. Ez pedig akkor a leghatásosabb, ha minél nagyobb közönséghez jut el.”

– említették a Recorder-magazinnak.

A lemezbemutatón azonban még tovább emelik a tétet: egyedi tervezésű színpadképpel, különleges showelemekkel és persze a teljes debütalbum anyagával készülnek az estére. Emellett a koncert előtt filmet is vetítenek majd a fellépések előtt, közben, illetve után rögzített pillanatokból.

„Reményeink szerint sokakat érdekelhet, hogy mit csinál egy zenekar, mikor éppen nem a színpadon van, valamint, hogy hogy zajlanak a stúdió felvételek, vagy akár egy koncertre való utazás pillanatai, előkészületei.”

– mesélték erről.

Annyi biztos, hogy a The Last Vegas vagy Michael Angelo Batio előtt már bizonyítottak, és április 12-én is tőlük lesz hangos a budapesti éjszaka.

Trafó-infó
Facebook-esemény

Norbi Ramone – vocal
Yeah Tee – guitar
Dan Dalton – bass
Titusz Glamchild – drums

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás