A Verkstaden egy, fiatal grafikusokból és szabadúszó művészekből álló csapat. A projektet Pintér Pálma indította útjára 2011-ben egy inspiráló, Skandináviában töltött év után – innen a svéd név, ami annyit jelent: A műhely.
Pálma pedig egy olyan műhelyt keresett, ahol kedvére kísérletezhet, ahol megvan minden, ami ahhoz kell, hogy az ötleteit anélkül valósíthassa meg, hogy bárki le akarná törni a lelkesedét. 2011-ben végül bele is vágott: a kint kapott fizetéséből beszerezte az első, legszükségesebb eszközöket, melyekről úgy gondolta, hogy egy ilyen álomműhely nem nélkülözhet: sziták, varrógépek, festékek kerültek stúdiójába.
Neki is álltam grafikákkal, táskákkal, random nyomatokkal kísérletezni, ekkor még egyedül csináltam mindent. Persze hamar rájöttem, ez az egész igazából csapatban volna legjobb, így viszonylag rövid időn belül elkezdtem nyitni kifelé.
Elsőként Tüdős Annával hozta össze a bolhapiacozás, akivel először csak hobbiból kezdtek el használt ruhákat printelni és átalakítani, ezeknek az „átszöszmötölt” péntek délutánoknak az eredménye ma is létező side-projektjük lett, a Second Go.
Majd jött Zita, akinek grafikáit a Tumblren Turn Scarlet néven fedezte fel Pálma, végül 2012 nyarán, velük és még pár baráttal egy kancsó málnaszörp mellett fel avatták fel a műhely meglehetősen korabeli változatát. A Verkstaden név egyébként nagyjából ekörül ragadt rá a közös projektre.
2013-ban egy kis szünet következett (Pálma franciaországi, majd belgiumi tartózkodása miatt), majd 2014 tavaszán újra felpörögtek a műhely körüli dolgok. Ekkor kerültek képbe a Wannabe Records nevű fiktív lemezkiadó grafikusai (Rumi Zsófi, Rumi Bori, Molnár Dorina, Pócsik Bori és Baranyi Dia), akikkel ezt követően szintén közös workshopolásokba kezdtek.
Mindeközben próba-szerencse alapon indultam és végül nyertem is egy pályázaton, ami különböző üzleti ötletek megvalósulását volt hivatott támogatni, ennek köszönhetően tudtam beszerezni a még hiányzó eszközöket.
És bár a „mindent tartalmazó” álomműhely kialakításához még a mai napig elég sok minden hiányzik (legfőképpen egy nagy belvárosi helyiség), erre az évre annyi eszközük már lett, hogy tavasszal egy olyan flow indulhasson el, aminek az eredménye mindaz, ahol most tartanak.
Azon kívül, hogy különböző grafikákat és új cuccokat terveznek, a Second Go nevű projektünk keretében jó minőségű second hand és vintage ruhákat alakítanak át és mentenek meg a kidobástól. Ezek karakterükben hasonlóak az új cuccokhoz, és igazából mondhatjuk azt is, hogy így együtt, karöltve lesznek végül egy „kollekció”.
A Second Góra egyébként részben mint az újrahasznosítás fontos eszközére, részben pedig mint kísérletezési terepre tekintünk, amit azért is szeretünk nagyon, mert a használt cuccokkal való bíbelődés közben nagyon sok inspirációval és tapasztalattal gazdagodunk, amit később fel tudunk (és fogunk is) használni az alkotó- és tervezőmunka során.
Munkáikat jelenleg Budapesten havonta megrendezett pop-up vásáraikon, webshopjukban, valamint a Lollipop Factory Budapest polcain találhatjátok meg.
És hogy a jövőről is álljon itt pár szó:
Azon túl, hogy ezt a vonalat szeretnénk folytatni és továbbfejleszteni, már most több, izgalmas „pop-up projekt” ötletünk is van, amik részben a Verkstaden karakterét is fogják hosszú távon megadni.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.