Abigail mind divatkollekcióival, mind pedig grafikáival és festményeivel többrétegű célcsoportot szólít meg. Az úgynevezett műértőközönséget, akik a kortárs alkotók munkáinak mondanivalóját magukénak érzik, valamint a popkultúrára fogékonyakat, vagy csupán a felszínt tekintőket, akiket a ruhák impressziója szólít meg. És bár hivatása és szakmai útja elején jár, nem kis fába vágta fejszéjét, minthogy a divat és a képzőművészet ötvözését valósítsa meg: grafikáit, festményeit és ruháit egy platformra helyezve, ahol a koncepció azonos, és egymást erősítik a ruhák és a képek vagy a tárgyak.
Kezdetek
„Azt hiszem, érettségi után – illetve hát akkor amikor a jelentkezést ugye le kellett adni fősulira – gondoltam úgy magam, hogy (Nagymamám ellenvetésére) divattervezőnek tanuljak, vagyis annak tanulnék tovább. Mindenképpen valamilyen kreatív ipar felé mentem volna, Apuék nagyon szerették volna, ha grafikával foglalkozom. Világos cél sosem volt, csak annyi, hogy valami olyat csinálni, amit szeretek, amivel teremteni lehet egy kis bizarr világot.”
Alkotás
„Ez az, hogy végtelenképpen lehet megfogni egy dolgot. Az anyagot, a formát, a mögöttes tartalmakat, amiknek nem kell beleordibálniuk a néző arcába hogy: ‘szimbólum vagyok’ – de éppen bele is kiabálhat. Dimenziók áthidalása. Illetve ugye miután festek is, meg a ruhák is megszületnek, így igazából kijut mindkettőből.
Azt hiszem, a legtöbb művészre jellemző, hogy amíg dolgozik valamin, addig az az egy valami úgy létezik, mint amin még változtathat, formálhat, kibonthat, és amikor végre késznek tekinthető, akkor valahogy még sincsen készen, és nem úgy lett megfogalmazva, vagy előadva, megragadva, mint ahogy azt kellett volna: tehát a munka folyamata fontosabb, vagy jobb mint az elkészült mű”.
Motiváció
„Leginkább maga a folyamat ösztönöz, nekem ez a legerőteljesebb löket.”
Kollaboráció
„Festeni csak egyedül tudok és szeretek. Sok zenével. Szemüvegeket szoktam Apuval, ha nekem kell, vagy ha neki kell segíteni. Tervezni szintén leginkább egyedül, illetve van több barátom, akikkel szeretek meg-megvitatni valamilyen témát, ha kiszeretném bontani. Varrni a Nagyimmal, illetve Nagyimnál szoktam, Ő mindig kijelenti, hogy amit elképzeltem, miért nem lehetséges megcsinálni, én meg akkor is addig győzködöm, míg megmutatom hogy igenis nem csak a papír bírja el. Vagy tévedek. (nevet)”
Technikák, eszközök
„Sokféle médiummal dolgozom, és szeretem vegyíteni őket. Amikor a Képzőn voltam, hímezni akartam, és textillel foglalkozni, a Modartban pedig rajzolni és festeni. A diplomamunkámnál a szobrászat fontos szerepet játszott – mint ‘portrék’, csak térben – agyag és az izgalmas része, a szilikonok, illetve a szabásmintával kialakítható szobor-szerűségek. Festeni akrillal szeretek, mert szép vinnyogó színei is vannak, és gyorsan szárad. Grafikáknál szeretem a rotringot, amit a Képzőn valószínűleg kevésbé preferálnának. (nevet)
A tervezésnél a moulage darabok alakítják ki a végső tervet, de mindig a díszítési részt várom, ahol hímezni, vagy gyöngyözni vagy ilyen, pepecselni lehet.”
Inspiráció
„Amikor a Képzőn volt egy kitérő évem festő-szakon, akkor inspiráltak páran az osztályból, a környezet, főleg gondolkodásban, vagy motivációban. Ezek azóta is megmaradtak. Persze az ‘elérhetetlenek’ közül is inspirálnak sokan, kortárs és nem kortárs művészek, sokan a külföldi divatiskolák végzősei közül. Nem tudom, ez inspirációnak, vagy csodálatnak nevezhető-e inkább, vagy a kettőt lehet-e egy kalap alá venni. Nagyon sokan vannak, akikre felnézek.”
Siker
„Mindig, ha valaki megjegyzi, tetszik neki valami, amit csináltam, azt sikerként élem meg. Amikor sikerült a képekkel kiállítanom, annak hihetetlenül örültem. Vagy amikor elvisznek egy-egy ruhámat fotózásra. Ezek olyanok, mint egy lépcső meglépett foka. Sok ilyen lépcsőfokot szeretnék, és akkor nagyon sikeresnek mondom majd magam.
Egyébként minden munkám izgalommal tölt el: minden alkalommal, amikor megfogalmazok egy témát, azt kibontani, utánajárni-olvasni. Az ember tanul, és tanulni nagyon jó! A diplomakollekcióm is például ilyen volt. Persze, gondoltam rá, hogy mennyivel lett volna más a hatása, ha a Képzőn diplomázom vele…
A kollekció címe egy konceptuális művész, Joseph Kosuth munkája alapján született meg ‘an object self-defined‘ címre, és próbáltam a ruhákat is mind ehhez kötni. Így minden ruhadarabnak lett egy ‘mű címe’, mint a múzeumi cetlik. Szimbólumok sorát találtuk, amivel kapcsolódunk magához az ‘object’-hez, a fogyasztói társadalomhoz, ami lényegében maga az object. Így az ön-tárgyiasítás (social media), a bálványimádat, és Damien Hirst aranyborjúja, és a győzelmi reliefek, Duane Hanson supermarketladyje mind megjelentek.
Minden ruhának lett egy mini koncepcióleírása, amiben szerepelnek a szimbólumok, és amivel képzőművészetibbnek gondolom az egészet. Persze izgalmas volt a szobrászati elemek kidolgozása is: a reliefek, amiket steppelés-szerűen oldottam meg, gyapjúval tömtem őket, hogy minél 3D-sebbek legyenek, vagy a büsztök, amelyek szabásmintáját úgy kellett kitalálni szűkítőkkel meg formázókkal, hogy hogyan legyen a szemük, vagy orruk. Úgyhogy az elméleti része is izgalmas volt – az főleg számomra, mert ugye ebből leginkább a ruha látszik. De izgalmas volt a ‘szobrászkodása’ is. Még külön anyagokkal is tudtam kísérletezni, mint a negatív szilikonforma, és üvegszálas műgyanta-öntvény, amire Gaal Péter maszkmester tanítgatott, és aminek nagyon örülök.”
Alkotás és zene
„Bármit csinálok, zenét kell hallgatnom. Ha megyek az utcán, hogy kizárjam az embereket, ha festek, hogy legyen egy olyan atmoszféra, ami kapcsolódik ahhoz, amit csinálok. Van, amikor egy számot hallgatok meg újra és újra, mert az az, ami annyira olyan hangulatú, ami éppen kell.
Amúgy nagyon sokféle zenét hallgatok. A klasszikus zenéktől kezdve, a bolgár vagy északi folkzenén át metálon, goán, nyolcvanas évek goth klasszikusain keresztül a furcsa, nagyon kalimpálós zaj-zenékig. A rádiót nem szeretem, sem a popot. Illetve azt a popot, amit a rádióban nagyon tucatzenélnek, és betesznek a ruhaboltokba nagyon hangosan. Nagyon eklektikus a zeneízlésem.”
Szakma
„Még nem vagyok úgy benne a szakmában, hogy munkaviszonyból tudjam megítélni. Az itthoni emberek nem mernek öltözködni, az biztos. Ha izgalmasabb szettet látok az utcán, az szinte biztos hogy külföldi lesz. És talán már valamennyit változott pár év során, hogy elfogadóbbak az utca emberei, ha olyan embert látnak, aki merőben másképpen öltözködik, mint az megszokott, de azért itthon még mindig gorombább az átlag.”
Célok és álmok
„Nincsenek konkrét célterveim, inkább sok kis vágy, ami remélem, majd teljesül. Szeretném, ha valahogy ezt a kettőt (és itt most a divatra és a képzőművészetre gondolok) össze tudnám ötvözni: egy kiállításba belehelyezni a ruhákat, ahol a koncepció azonos, és egymást erősítik a ruhák és a képek vagy ‘object’-ek.”
Boldog vagy?
Bipoláris vagyok. Ha van mit csinálnom, akkor nagyon boldog vagyok és az leköt, továbblendít. Unatkozni nem tudok, de ha nincs mit csinálnom, kiborulok.
Milyen munkán dolgozol jelenleg?
Sok projektem van most egyszerre, párhuzamban is – szerencsére. De nagyon agyalok azon, hogy mindezt hogyan lehetne ‘munkának’ tekinteni.
Ha nem a művészetekkel, akkor mivel foglalkoznál még szívesen?
Nagyon szívesen lettem volna agykutató. Nem sebész, hanem aki a kémiai hatásokat figyeli. Megfejteni a személyiség miben,- és hol létét. Egy kiállítás kapcsán ugyanis utánaolvastam és rákattantam az ópiátokra. Hogy különböző tudatmódosítók: drogok vagy gyógyszerek mit, és hogyan változtatnak az agyban, ami változtat a személyiségünkön. Különböző jelekkel kommunikál velünk, akik szintén az agyunk vagyunk.
A következő életemben nagyon szeretnék Sherlock Holmes vagy Hannibal Lechter-féle zseni lenni, aki mindenhez ért, mindent megjegyez, és szuper dolgokat fedez fel ilyen téren.
Mester, akire felnézel?
Ha mester, akkor a mesterem, Radák Eszter. De sok jó tanárom volt. És sok emberre felnézek.
Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?
Nagyon szeretek sütni. Az kikapcsol.
Dolgok, amiket kifejezetten ajánlasz?
Nagyon régen voltam már, de nagyon szeretem a Pintér Béla és Társulat előadásait. Nagyon mellbevágó darabjaik vannak, tényleg ajánlom.
Kedvenc mondás?
Nincs kedvencem, de akkor most ezt:
‘Tempora mutantur et nos mutamur in illis’ – vagyis: az idők változnak és mi bennük/velük változunk.
Tanulmányok
Pesthidegkúti Waldorf Iskola (1997-2010)
Mod’Art International Hungary 2010-2012
Képzőművészeti Egyetem, Festő szak ( Radák Eszter, Udvardy Emese) 2013-2014
Mod’Art International Hungary 2015-2016
Kiállítások
csoportos kiállítások:
2009. október, Dunakeszi
2012. február, Esztergom
2013. november, Mozsár kávézó
2016. október, Art Market Budapest
egyéni kiállítások:
2015. június, Titok Galéria
2015. szeptember, Három Hét Galéria
2015. december, Open Showroom
2016. április, Százéves házak: József körút 63.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.