„A divat mint olyan sohasem érdekelt…” – Interjú Varga Flórával, a KITIN tervezőnőjével

Avatar photo
2013.11.20., 17:09

Varga Flóra, a KITIN márka designere az idei Marie Claire Fashion Days keretein belül mutatta be első, a spanyol és a francia idegenlégió által inspirált, olykor merész, mégis praktikus kollekcióját. Azóta a MOMÉ-n diplomázott fiatal tervezőnő 2014-es tavaszi-nyári kollekciójának letisztult, konceptuális kampányképei is napvilágot láttak, amelyeket a tehetséges magyar divatfotós, Tóth Kristóf készített. Flórával a múltról és a jelenről, tervezői filozófiájáról és kurrens kollekciójáról beszélgettünk.


Az idei Marie Claire Fashion Daysen mutattad be első független kollekciódat, s mondhatjuk, hogy ez az alkalom az önálló tervezőként való debütálásodat is jelentette. Milyen utat jártál be eddig a divatszférában, s hogyan váltál designerré?

A Kisképzőbe jártam középiskolába, ahol igazából rajzolni szerettem nagyon-nagyon, a divat mint olyan sohasem érdekelt. Nem akartam divattervező lenni, ezt sohasem fogalmaztam meg így. Inkább a formák, arányok, szerkezetek fogtak meg, a lehetőségek sokféleségét szerettem, és ezt valahogy a tervezésben kezdtem el a leginkább megtalálni. A kisképző után a MOME ruha szakán folytattam a tanulmányaimat.

A designerré válás folyamata talán az, amikor rájössz, hogy az ideális tervezői állapot nem a megelégedett szemlélődés egy elkészült munka felett, hanem a folyamatos kíváncsiság, kísérletezés, kutatás, az örök elégedetlenség, ami mindig továbbvisz valami új felé.

Amikor rájössz, hogy sok esetben érdemesebb az addig járt utat elhagyni a járatlanért, és a problémákat, nehéz szitukat kihívásként kezded megélni, kilépsz a kényelmes zónákból. Tervezőnek lenni számomra sokszor csak egy játék, ahol kihasználhatom a rendelkezésemre álló lehetőségek, variációiók sokaságát, sokszor csak egy móka, ahol nem kell magamat túl komolyan venni. Viszont a munkát, a feladatokat, a szakmát, a másikat nagyon is – döntések és felelősségvállalások sokasága kísér a mindennapokban.

A 2014-es tavaszi-nyári kollekciód a sallangmentesség és a praktikusság jegyében született, a formai, grafikai, színbéli megoldások pedig a spanyol, illetve a francia idegenlégiót idézik. Mesélj nekünk az inspirációidról, s a tervezői folyamatról!

A katonai öltözékekkel a diplomámban, és a szakdolgozatomban kezdtem el foglalkozni: nagyon érdekelt, hogy hogyan kezdett el a hadi öltözködés egy díszes, színes, nem feltétlenül kényelmes viseletből egy homogén, mozgást könnyítő, rejtőzködést elősegítő öltözékké válni. A BA diplomamunkám tanulságait, tapasztalatait kezdtem lebontani, és végigjátszani ebben a kollekcióban. Igyekeztem nem egy ruhadarabba sűríteni mindent, hanem következetesen alkalmazni egy-egy megoldást. Voltak dolgok, amikben követtem a már megkezdett gondolatmenetet, például a formák, felületek, minták együttes alkalmazását, hangsúlyosságát, a kényelmet, a színekben pedig tudatosan egy bátrabb útra léptem. A légióra való konkrét fókuszálás tulajdonképpen a mintázatokra, és részben a színekre redukálódott: a légió által favorizált, kis majmokat használtam inspirációként. (A légiósok sokszor saját egyenruhájukba öltöztetik a majmokat, illetve felvonultatják az ünnepeiken, felvonulásaikon.)

Milyen visszajelzéseket kaptál a kollekciót illetően? Hogyan viszonyul a szakma, s hogyan a fogyasztó, a közönség a koncepcióhoz?

A bemutató, és a kampány kapcsán lett egy ilyen érdeklődés a dolog iránt, és alapvetően pozitív visszajelzéseket kaptam. Főleg az ismeretlen, objektív, elfogulatlan szakmai vélemény fontos nagyon. Szeretem amúgy a kritikákat, mert mindig lehet belőlük tanulni. Nyilván a szakmai, online, írott reakciók gyorsabban elérnek, a piac meghódítása, és megtartása egy más jellegű folyamat.

A MOMÉ-n diplomáztál, dolgoztál a ZAKO-val, immáron saját márkád útját egyengeted. Mit gondolsz, mikor, milyen tapasztalatok birtokában válik elég éretté egy tervező arra, hogy saját brandet alapítson? Voltak nehézségeid az induláskor?

Még nagyon az elején vagyok, de amit már most is látok ezzel kapcsolatban az az, hogy nélkülözhetetlen dolog a szakmai alapozás, és hozzáértés, és egy folyamatosan tanulós, fejlődődni akarós attitűd – mind művészileg, mind technológiailag. Szóval nem elég, ha megvan az ötleted, a koncepciód; ennek a megvalósítása az elejétől a végéig sok-sok utánajárást és munkát igényel.

A kitartás meg körülbelül olyan fontos, mint hogy igyál vizet minden nap.

Megannyi tanulópénz, kudarcok, vagyis inkább aranyat érő tapasztalatok… Ehhez mindenképp el kell telnie bizonyos időnek. Kell, hogy legyen olyamatosan bővülő tőkéd, és itt most nem elsősorban a pénzre gondolok, hanem inkább tapasztalati, kapcsolati, szakmai, és vizuális tőkére. Hogyha tényleg csinálni akarod, pénz valahogy mindig lesz hozzá. Azt hiszem, például, amikor a Marie Claire-re elkezdtem a kollekciót készíteni, nem mértem fel racionálisan a munka mennyiségét, mert közben elkezdődött a suli, illetve dolgoztam is, és elég nehéz volt kilogisztikázni, hogy mikor, mit, mit hogyan…

Nemrég elkészültek a KITIN 2014-es tavaszi-nyári kampányképei. Hogyan zajlott a fotózás, s hogyan állt össze a stáb?

A fotózás… Hidegben, ködösen, zajosan, mókásan zajlott. Volt vízen járás, meg hajóra belógás, szóval kalandos volt. De általában a fotózások vidám hangulatban telnek, még ha nem is ismeri egymást mindenki az elején, hamar megy az összehaverkodás, és könnyen egy hullámhosszra jutunk, így mindenkinek átjön a hangulat, amit elképzeltünk, vagy folyamatában alakul.

A képek letisztult, minimalista, indusztriális hangulata egyértelműen előhívja Tóth Kristóf markáns vizuális világát. Minek hatására döntöttél úgy, hogy Kristóffal fogsz dolgozni, s miképpen tudtátok összeegyeztetni az elképzeléseiteket?

Kristóffal még a tavalyi Marie Claire Fashion Daysen ismerkedtem meg, ahol modell volt, és ott említette, hogy fotózást tanul. Azóta sokszor láttam a képeit, és tetszettek nagyon, szóval beszéltünk, és eléggé egybevágóak voltak az ötleteink az egész hangulatról. Azt hiszem, egymást is formálták az elképzeléseink. A helyszín adott volt, az pedig egy csomó mindent adott aztán magából – többek között a vízen járást, és a hajóra belógást is.

A KITIN darabjai a „megengedhető merészség” kompozíciós mezejében helyezkednek el, nem mindennapi, egyedi darabok, mégsem hivalkodóak, túlgondoltak. Milyen tapasztalataid vannak a magyar férfiak öltözködési szokásaival kapcsolatban?

Nyilván van egy öltözködésre, divatra érzékenyebb réteg, amelynek tervezek. Sokszor hallok panaszokat, hogy itthon mennyire le van maradva a divat iránti érzékenység, és az öltözködési kultúra mennyire fejletlen. Amúgy ez egy nehéz kérdés, mert társadalmilag, gazdaságilag, történelmileg elég sok tényező hathat a múltból a tekintetben, hogy a társadalom hogyan reagál, mennyire érzékeny a divatra. Nyilván ez fejlődik, változik folyamatosan. Tervezői szemmel nézve a sztereotipikus, kényszer szülte kompozíciókat mellőző, közízlésből kieső, vicces, véletlen, a konszolidált jóízlés által elítélt megoldások sokszor sokkalta inspirálóbbak. Szerintem, nem kell egy generációra erőltetni dolgokat, viszont az ízlésformálásban van felelőssége a tervezőknek.

Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan, és mit üzennél azoknak, akik majdan divattervezőként szeretnének tevékenykedni?

Jövőre fogom az MA diplomámat megcsinálni, szeretném folytatni, amit elkezdtem, építeni a márkát, és folyamatosan jelen lenni a piacon. Ezek alapdolgok, de ami talán igazán jövőre vonatkozó terv, hogy sokat szeretnék utazni, belevágni váratlan dolgokba, felfedezni, kalandozni. Kössük fel a gatyát!

KITIN CAMPAIGN SS14

Fotó: Tóth Kristóf
Modell: Szederkényi József
Haj: Szabó Mazsi
Smink: Demeter Lilla

Interjú: Zahorján Ivett

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás