SZA saját ruhakollekcióval veszi fel a harcot a műanyag ellen és próbálja megmenteni a bolygót

Avatar photo
2018.08.15., 16:39

Most, hogy már valószínűleg visszafordíthatatlanul tönkretettük a Földet, a környezetvédelem végre, az utolsó utáni pillanatban több reflektorfényt kap, mint valaha. Habár a különböző állat -és növényfajok kipusztulását és a globális felmelegedést megállítani nem tudjuk, még mindig rengeteget tehetünk azért, hogy legalább részben helyreállítsuk a bolygónkon okozott kárt. Ehhez a misszióhoz egyre több művész és médiaszemélyiség csatlakozik, köztük SZA is, aki egy ruhakollekcióval üzen hadat a környezetvédők főellenségének, a műanyagnak.

A műanyag gonosz szörnyeteg, mert bár sok plasztiktermék mindössze pár perc használat után a kukában landol, akár ezer évig is eltarthat, mire lebomlik. Ráadásul sok esetben jóval környezetbarátabb anyagokkal is helyettesíthető, illetve sok esetben teljesen el is hagyható. Ennek jegyében például egyre több szórakozóhely száműzte a műanyag szívószálakat, és egyre több kampány hívja fel a figyelmet a műanyag szatyrok és csomagolóanyagok helyett használható vászon vagy papír alternatívákra.

SZA pedig ehhez a dicséretes hadjárathoz csatlakozik, méghozzá nem is akárhogy. Az énekesnő Instagramon hintette el, hogy hamarosan egy szigorúan műanyagellenes és a fenntarthatóságot hirdető ruhakollekcióval jelentkezik, melynek egyik darabja például egy Sustainability Gang feliratos pulcsi lesz, melyről több fotót is megosztott.

Bean.

A post shared by SZA (@sza) on

A képeket egy Ctrl Fishing Company nevű profilt jelölt meg, mely feltételezhetően a készülő kollekció fedőneve, és egyben utalás a misszióra, hogy a műanyaghulladék csökkentésével az óceánok élővilágát óvjuk. A képek alatti hozzászólásokból pedig az is kiderült, hogy a ruhákból befolyó profitot teljes egészében környezetvédelmi célokra fordítják, amiért óriási pirospont jár SZA-nak, és csak remélni tudjuk, hogy egyre többen lépnek a nyomdokaiba és járnak el hasonlóképpen.

Who tryn save da ocean ? @ctrlfishingco

A post shared by SZA (@sza) on

(via i-D)

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás