Három magyar zenekar is bemutatkozhat a szöuli Zandari Festa showcase-en

Avatar photo
2018.08.15., 16:31

A szöuli showcase fesztivál bejelentette az idei fellépőit: az elsők között nyilvánosságra hozott Platon Karataev után most már Antonia Vai és a Mongooz And The Magnet fellépése is hivatalos. Idén októberben így a tavalyi eredményekhez hasonlóan – amikor a Papaver Cousin, a Bohemian Betyars és Jónás Vera került kiválasztásra – ismét három hazai csapat képviselheti a Zandari Festán a magyar könnyűzenét.

A 2012-ben indult Zandari Festa rövid idő alatt Dél-Korea legnagyobb showcase fesztiváljává nőtte ki magát, amelyhez az ázsiai piac többi eseménye, a japán Shibuya és a tajvani dalszerzőtábor, a MÜST is alkalmazkodik időben, illetve a kiválasztások természetében. Minden évben a szöuli Hongdae negyedében rendezik, amely nemcsak a város fiataljainak központi kulturális színtere, de az ország indie zenei szcénájának is ez a városrész a centruma. A Zandari Festa összehozza a zenészeket és a zeneipari szakembereket a világ minden tájáról – kiemelt figyelmet élvez a brit és francia exportirodáknál –, hogy négy nap alatt több mint húsz helyszínen, koncertek és konferencia keretében ismerkedjenek meg egymással.

Zandari Festa 2017 | Fotó: Bandwagon

A HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) exportiroda munkájának eredményeként tavaly már volt magyar fellépő Dél-Koreában. A Papaver Cousins (interjúnk itt) ráadásul komoly elismeréseket gyűjthetett be a szakmai közönségtől, hiszen ottani koncertjüknek köszönhették a Liverpool Sound City és a FOCUS Wales meghívását is. Idén pedig – talán az ő, valamint a másik két produkció, a Bohemian Betyars (amellyel frissen interjúztunk) és Jónás Vera kiemelkedő szereplésének is köszönhetően – újfent három magyar zenekar kap lehetőséget arra, hogy októberben fellépjen Dél-Korea legnagyobb showcase fesztiválján.

A 2016-ban alakult, négytagú Platon Karataev (amelyet itt mutattunk be) tökéletesen illik a dél-koreai fesztivál fellépői közé, hiszen stílusa az indie-hez, indie-folkhoz áll a legközelebb. A banda épp a legújabb – a Hangfoglaló Program támogatásából megvalósuló – lemezén dolgozik. Az együttes számtalanszor játszott már budapesti klubokban, de a hazai nyári fesztiválok színpadjait is megjárta, a következő lépés pedig egyértelműen a nemzetközi szereplés. A Zandari Festa mindenképp jó lehetőséget adhat a továbblépésre és a fejlődésre.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Antonia Vai 2016-ban nyert el induló előadói támogatást a program keretében, és a svéd-magyar kétlaki életet élő énekesnő azóta is rengeteget hallat magáról. Soulos, popos, folkos produkcióját a Nagy-Szín-Pad! versenyében ismerhette meg még szélesebb körben a hazai közönség, de turnézott már a Quimby-vel, játszott a Bohemian Betyars és a Mongooz and the Magnet zenekarokkal, és dolgozott együtt Senával is. Ugyanakkor a nemzetközi színpad sem lesz neki teljesen új terep: amellett, hogy Svédországban rendszeresen fellép, és Dél-Amerikában is turnézhatott Phonique vendégeként, a magyar könnyűzenét képviselve idén áprilisban a lengyelországi ENEA Spring Breaken adott koncertet. Legközelebb pedig Európán kívül is bizonyíthatja rátermettségét.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Mongooz And The Magnet is példamutatóan használja fel a pályázati lehetőségeket. Mindössze egy évvel az alakulásuk után nyerte el 2015-ben az induló előadói támogatást, és azóta is folyamatosan jelen van a zenei színtéren. A hazai klubok és a fesztiválok mellett a kezdetektől komoly energiákat fordít külföldi fellépések szervezésére. A banda legutóbb a Tallinn Music Weeken és a MENT Ljubljana kísérőprogramjában mutatkozott be a nemzetközi szakemberek előtt, és az eredmény sem maradt el: a zenekar híre Dél-Koreáig is eljutott, így a srácokat is várják a Zandari Festa szervezői.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás