Sok skótimádó kis helyen – Skóciára fókuszál Tatabánya

Avatar photo
2013.07.8., 8:13

A Jászai Mari Színház, Népház és az Új Forrás Kiadó közösen rendezi meg július 9-én Tatabányán a Miért éppen Skócia? nevet viselő estet. A szervezők azonban nem fukarkodnak skótok módjára a programokkal: koncertet ad Gareth Dickson, valamint Kéri György skótdudás, illetve lesznek filmvetítések és előadások is.


skót

A rendezvény fellépői:

Gareth Dickson
A Glasgow-ban élő skót gitáros-énekes-dalszerző nem először jár Magyarországon: idén februárban Patrick Wolf előtt lépett színpadra a Trafóban, s okozott nekünk kellemes perceket melankolikus, mégis bájos előadásával. Néhány hete pedig kiderült, hogy ismét hazánk felé veszi az irányt (ahogy erről mi is hírt adtunk). Garethnek mostani pályafutása előtt megvolt a maga előélete, hiszen korábban Vashti Bunyan zenekarában gitározott. Zenéjét hallva Nick Drake-től Brian Enóig több nagy előd hatása is megmutatkozik, de azért ennél jóval többről van szó: egy nagyon is eredeti, egyéni hangú előadóról. Hosszú, gyönyörű hangszeres részek és éteri énektémák váltakoznak Dickson szerzeményeiben, amelyek mindegyike hihetetlen nyugalmat és békét áraszt. Legutóbbi lemeze, a Quite A Way Away 2012-ben jelent meg a 12K kiadónál.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Andy Goldsworthy
Az esten sor kerül a skóciai építész land artos akcióinak és kisfilmjeinek vetítésére is. „Évek óta lenyűgöznek Andy Goldsworthy munkái. Ezek a művek műfajilag nehezen besorolhatók, a land artnak egy egészen egyedi formájában alkot. Művészi médiuma maga a természet. Alapanyagai az élő és élettelen természeti formák: levelek, virágok, termések, kövek, hó, jég, fűszálak. „Szobrai” a környezettel tökéletes összhangot alkotnak. Kiemelt szerepet kap nála az idő, mint 4. dimenzió. Műalkotásainál segítségül hívja a természeti folyamatokat: eső, ár-apály, fagy, napsütés-olvadás, évszakok változása, szél, patak mozgása. A tény, hogy műalkotásai rövid életűek, még hozzátesz a csodához. A természeti anyagok hamarosan újra a természet részei lesznek, amiből vétettek. A jég elolvad, a szirmokat elfújja a szél, a vízre rakott leveleket az áramlat sodorja el. Sokszor magát a pusztulást is dokumentálja a művész.” (KERTdesign)

Kéri György
Az első magyar skótdudás-író ad ízelítőt dudálásból, skót kultúrából és whisky-kóstoltatásból (The Famous Grouse). Saját szavait idézve: „Rettentően büszke voltam s vagyok azokra, akikkel egy színpadon szerepelhettem (több mint 750 alkalommal), legyenek Ők rockerek, jazz-zenészek, operaénekesek, slágergyárosok, big bandek. Büszke vagyok minden pillanatra, amit Lerch István, Charlie, Demjén Rózsi, Koncz Zsuzsa, Old Boys, MÉZ, Greenfields, Csongrádi Kata, Illényi Katica, Gryllus Vili, Gregor József mellett éltem meg – és mennyi-mennyi embert kifelejtettem, elnézést érte! Dudás vagyok. Ez egy misszió. Magyarországon skótdudás vagyok, Skóciában magyar dudás.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Halász Margit
Az est folyamán a skótszimpatizáns írónő mesél élményeiről, mítoszokról és Jane Haining mártírnőről. Egy idézet ízelítőül: Skóciában „az emberek összejárnak, hét közben legalább kétszer, hétvégén meg pláne, elmagányosodás kizárva, szitál az eső, nő a fű, gond egy szál sem, mindenki happy, Dunscore-ban nem zárják be az ajtókat kulccsal, minek azt?, külső ellenség itt nem járt a vikingek meg a rómaiak óta, nevet Pam, minek bonyolítani az egyszerű dolgokat, itt a nők nyáron többnyire gumicsizmában járnak, de amúgy felül nagyon hercegnősek, a férfiak meg szemtelenül jóképűek, minden utcasarkon áll egy bevetésre kész, rettenthetetlen szabadságharcos, s felháborítóan jól áll neki a feltűrt ujjú ing és a konzervatív, visszafogott félmosoly.”

Helyszín: Jászai Mari Színház, Népház (Klubszínpad), 2800 Tatabánya, Népház utca 5.
Időpont: 2013. július 9. 19 óra
Jegyár: 1 600 Ft
Jegyek kaphatók a színház online jegypénztárában.
Íme a hivatalos plakát, további információ pedig Tatabánya város honlapján, illetve a Jászai Mari Színház, Népház oldalán érhető el.
Facebook-esemény itt!

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás