Londont is meghódította a Rolling Stones

Avatar photo
2013.07.8., 13:49

Hatvanezer rajongó ünnepelte szombat este a Rolling Stonest a londoni Hyde Parkban, ahová az együttes több mint évtized után tért vissza.

A fellépés hatalmas sikert aratott, a főleg középkorú rajongókból álló közönség nagyon hálásan fogadta az együttes legnagyobb slágereit. Elhangzott a Jumpin’ Jack Flash, az It’s Only Rock’n’Roll (But I Like It), a Honky Tonk Women, a Brown Sugar, a ráadásban pedig az elmaradhatatlan – és talán a legnagyobb üdvrivalgással fogatott – (I Can’t Get No) Satisfaction.

A hatalmas bulit annál is inkább nagy várakozás előzte meg, mivel Sir Mick Jagger – aki ebben a hónapban ünnepli 70. születésnapját – és zenekara nem fordul meg túl gyakran ezen a helyszínen: az együttes 44 év után tért vissza a Hyde Parkba. A Rolling Stones legutóbb 1969 júliusában – két nappal az alapító tag Brian Jones halála után – adott ma már rocktörténeti eseményként számon tartott koncertet ugyanitt, akkor 250 ezres közönség előtt, mégpedig ingyen.

A szombat esti londoni fellépésre viszont 95 és 300 font (34 ezer és 110 ezer forint) közötti árakon hirdették meg a jegyeket, ám ez sem akadályozta meg a rajongókat abban, hogy rekordidő alatt szétkapkodják az összes belépőt: a hatvanezer jegy az internetes árusítás megkezdése után négy és fél perccel elfogyott.

A koncertet a Hyde Park magas, átláthatatlan kerítéssel körbevett alkalmi arénáján kívül is ezrek hallgatták.

A hatalmas érdeklődésre tekintettel az eredetileg tervezett egy helyett két Rolling Stones-koncert lesz a városnyi parkban: az együttes jövő szombaton is fellép ugyanitt.

Nagy nyara az idei a Rolling Stonesnak és rajongóinak. Az együttes múlt vasárnap első ízben lépett fel a világ legnagyobb szabadtéri rockfesztiválján a délnyugat-angliai Glastonbury mezején, százezres közönség előtt.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás