Saoirse Ronan is szerepet kap a Wes Anderson által megálmodott párizsi szerkesztőségben

Avatar photo
2019.01.3., 17:32

Minden idők egyik legkifejezőbb filmrendezője és forgatókönyvírója, Wes Anderson Franciaországban készíti új filmjét, amelyhez csatlakozik majd az angyalarcú Saoirse Ronan is, aki várhatóan a legendás rendezővel és Timothée Chalamet-val alkot majd új aranytriászt.

A fiatal színésznő a Wes Anderson rendezésében készült Grand Budapest Hotel óta számos, kultikussá vált filmben megcsillantotta a tehetségét, beleértve 2018 legjobban várt történelmi drámáját, a Két királynőt és Greta Gerwig hihetetlen sikerekben gazdag coming-of-age atmoszférájú filmjét, a Lady Birdöt. Utóbbi felett az Oscar-díj akadémikusai sem tudtak észrevétlenül elsiklani, így a színésznőből rendezővé avanzsált Gerwig vígjátéka harmadjára is Oscar-jelölést hozott Saoirse Ronannek.

Zero Moustafa (Tony Revolori) és Agatha (Saoirse Ronan) a Grand Budapest Hotelben

Azonban nem ez az egyetlen tény, amely oly különlegessé tette a 2017-es játékfilmet, hiszen ez volt az első alkalom, amikor az ír színésznő és korunk filmiparának egyik legnagyobb reménysége, Timothée Chalamet közösen kápráztatták el az indie filmek szerelmeseit.

A páros minden kétséget kizáróan Wes Anderson figyelmét is megragadta, aki habozás nélkül tovább bővítette az egyébként is legendás alakoktól duzzadó szereposztást.

Saoirse Ronan és Timothée Chalamet a Lady Bird egyik legikonikusabb jelenetében

Persze a kettejüket illető elfogultságból Greta Gerwig sem engedett, aki második, Little Women címet viselő saját rendezésű filmjébe is szerződtette őket, olyan színészek oldalán, mint Meryl Streep, Florence Pugh vagy éppenEmma Watson.

Wes Anderson legújabb műve The French Dispatch címmel kerül majd a mozik vásznaira, noha a forgatás jelen pillanatban még kifejezetten titkos körülmények között zajlik Délnyugat-Franciaországban.

Az eleinte tévesen musicalnek titulált alkotás, mint kiderült, egy párizsi székhelyű amerikai szerkesztőség platformján játszódik majd, a huszadik század mámoros életérzésének dedikálva. 

(Forrás: The Playlist)

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás