Saját falak börtönében
Miközben végeláthatatlanul rohanunk át a hónapokon, érünk emberek tucatjaihoz, akár csak egy pillanat erejéig, észrevesszük, hogy amit kezdetben csak átmeneti állapotnak gondoltunk, egy kis kalandnak a könnyű szabadság tengerén, addigra már az egyetlen élhető életformává vált, amibe olyan jól berendezkedtünk, hogy talán el sem enged minket többé. Ekkor mintha már nem is a választott életet élnénk, hanem a választásunk következményeként létrejöttet. Hazudunk, mert mások is hazudnak. Megtapasztaljuk, hogy nem csak valakinek a hiánya okozhat fájdalmat, hanem az is, ha senkihez sem tartozunk. Magányos éjszakákon, kétségbeesett üzeneteket küldünk az éterbe, remélve, hogy valaki ránk talál, és megpróbál beférkőzni jól felépített kis életünkbe. Néha, egy kóbor kéz után kapunk, remélve, hogy a mi kezünkre vár, és egy új választás lehetőségét rejti magában.
Közben pedig szépen beépülünk a rendszerbe. A legtöbbünk a mának él, a holnap biztos tudatában. Annyira birtokoljuk önmagunkat, próbáljuk uralni a saját életünket, hogy még elképzelni is nehéz, hogy egy napon mindez nem csak rólunk szól majd. Vágyunk egy társra, egy partnerre, de olyan életet építünk magunk köré, amiről szinte ordít, hogy ’megy ez nekünk egyedül is’. Ebben pedig az a legrosszabb, hogy ezt olykor mi magunk is elhisszük. Így amikor végre belép az ajtón valaki, akit még talán szívesen is látnánk, sokszor nehéz döntés elé állít bennünket. Hiszen erre vártunk, végre itt a lehetőség, és mégis, a kérdés szinte guillotine-ként lebeg a fejünk fölött: Vajon igazán akarjuk?
Szerző: Szikszai Anna
