Phenom’ Diaries 3. rész: Sabján Johanna (Cosmopolitan)

Avatar photo
2010.07.19., 12:19
Aligha akad olyan ember a világon, aki ne hallott volna a Cosmopolitan-ről. A legendás női magazin már egészen 1886 óta mutatja az irányt a modern, haladó felfogású nők számára. A magazin hazai kiadásának főszerkesztője, Sabján Johanna mesélt nekünk arról, hogyan telik egy hete.
A legjobb barátnőim havonta legalább egyszer azzal húznak, hogy az én munkám 99%-ban arról szól, hogy rúzsokat próbálgatok és cipőket nézegetek. Oké, tudom, hogy túladagolták magukat Szex és New Yorkból és Az ördög Pradát visel-ből. Pedig szerintem a valóságban sokkal izgalmasabb magazint szerkeszteni!

Hétfő
Imádok reggelente a nappalimban kávézgatni, erre minden nap szakítok egy kis időt. Tavaly cseresznyepirosra festettem a hatalmas ablakkereteket, mert ettől, ahogy besüt a nap, az egész szoba megtelik egy nagyon különleges, korallos árnyalattal. Így bármelyik lábammal is kelek ki az ágyból, rögtön más színben látom a világot. A szerkesztőségben az élet minden héten más és más, de elsősorban attól függ, hogy milyen messze van a lapzárta. Ma pedig már nyomdába küldjük az oldalakat, tehát elméletileg ez a hét egy nyugis periódus. (Bár egy ideje megtanultam, hogy ne mondjam ki, azt, hogy „nyugis hetem lesz”, mert ez úgy működik, mint egy fordított mantra, és egy szempillantás alatt fejre áll tőle a napi-, heti rendem.) Miután beértem az irodába, Csongorral, a művészeti vezetőnkkel még egyszer utoljára átnézzük az oldalakat, a proofokat (ezek a próbanyomatok) hogy minden pontosan úgy van-e, ahogy szerettük volna. Hál’ Istennek semmi akadálya, hogy feltöltsük a magazint a nyomda szerverére. Amíg a tervezőszerkesztők ezzel foglalkoznak, a szerkesztőkkel mi már a következő szám részleteit egyeztetjük. Ki írja a cikkeket, hol legyen a fotózás, mi a leadási határidő. Majd megbeszélés a marketingosztállyal, mert már nyakunkon augusztus 7., amikor is Siófokon a Coke Clubbon több ezer lánnyal (nagyon remélem legalábbis!) közösen rakjuk ki a Cosmo szót. Ráadásul bikiniben, a Balatonban! Remélem, idén megdöntjük a szerb Cosmo világcsúcsát! (Tavaly az ő fotójukon 2353 Cosmo-lány pózolt bikiniben.) Lapzárta estére sosem tervezek programot, ma is este 8-kor végeztünk. Viszont, ha tehetem, munka után hazasétálok (persze csak ha jó az idő), mert a hosszú gyaloglás Budáról Pestre teljesen kikapcsol!
 
Kedd
Egy sajtótájékoztatón kezdek egy állóhajón, ahol az egyik nagyon kedves partnerünk mutatja be bőrápolási újdonságát. Ismerkedés a termékkel, kis beszélgetés, egy ilyen esemény általában 1,5-2 órás elfoglaltság, és utána rohanok is be a szerkesztőségbe. Útközben még hálát adok az égnek, hogy feltalálták a BlackBerryt, és még a kocsiból válaszolgathatok a leveleimre. Ma értekezlet értekezlet hátán: keddenként van a heti stábgyűlés, ahol szépen átbeszéljük, hogy hogyan alakul a következő lapszám. Aztán a kutatási osztályra megyek, ahol részletesen kielemezzük a három hónapig tartó on-line felmérésünk eredményeit, ahol az olvasók értékelték a lapot. Nagyon feldobottan távozom, mert a számokból világosan látszik, hogy pont úgy szeretik a lapot, mint ahogy azt a csapattal készítjük. A szerkesztők ezalatt rendkívül lelkesen 10 vadiúj kéziratot hagytak az asztalomon, hogy nézzem át őket, ha esetleg nem lenne programom estére. De van, mert a húgom ma hazarepült, és a barátainkkal közösen vacsorázni megyünk. Ő egyébként Németországban él, és bár nagyjából minden második nap látom Skype-on, az az évi 4-5 alkalom, amikor személyesen is találkozunk teljesen más. (Hát persze, mert ilyenkor rengeteg ajándékot is hoz! :) Lefekvés előtt félreteszem a könyvemet, és kéziratokat olvasok. Csupa ötlet, színes írások, nagyon boldog vagyok!

Helen Gurley Brown-nal, a világ első Cosmo-lányával, a magazin alapítójával.

 
Szerda
Megérkeztek a legújabb külföldi Cosmók, és már az asztalomon vártak, amikor beértem az irodába. Az ausztrál kedvencem, egyből abba lapozok bele. Egyébként sokan azt gondolják a licenszlapokról, hogy a világban mindenhol ugyanúgy néznek ki, megegyező tartalommal. Nos, ez a Cosmopolitan-ra egyáltalán nem igaz: minden ország Cosmoja pont annyira más, mint amennyire az olvasók is azok. Hiszen más párkapcsolati dillemái vannak egy kínai lánynak, és egy magyarnak. Máshogy öltözünk, mint a német csajok, és nem feltétlenül ugyanazok az újdonságok hoznak lázba bennünket, mint az angolokat. Szóval mindig remek ötleteket merítünk a külföldi lapokból, de a hazai hírek, infók, a magyar Cosmo-lányok azért sokkal fontosabbak nekünk! Délután egyeztetem a címlaplányunkat a New York-i központtal, és miután ők is lelkesen rábólintottak, felhívom Návai Anikót, hogy kérjen interjúidőpontot a sztár sajtósától, ha lehetséges. Anikó előtt pedig nincs lehetetlen, jövő hétre meg is lesz az anyag, remek! Este Zellei Dórival, a Maxima főszerkesztőjével mentem egy mozipremierre. Ők a Cosmo szomszédságában dolgoznak, ezért ha épp nem sajtótájékoztatón, vagy rendezvényen vagyunk együtt, a folyosón is minden nap összefutunk. Bár az akcióvígjáték nem kimondottan a mi műfajunk, azért klassz este volt.
 
Csütörtök
Ma reggel Edit, aki a lap egyik vezetőszerkesztője, Borival, a kétéves kislányával érkezett, mert a kicsi szeretett volna körülnézni nálunk. Ütögette kicsit a klaviatúrákat, rajzolgatott pár printre, és miután mindent alaposan szemrevételezett az anyukája asztalán, totyogva távozott. A csapat bánatára, mert nagyon szeretjük az ilyen típusú intermezzókat. Délelőtt egyébként publishingünk volt, ahol a következő hónap eseményeit egyeztettük szerkesztőségi és marketing szempontból. Véglegesítettük, hogy milyen ajándékot csomagolunk a lap mellé, hol jelennek meg a hirdetéseink, illetve újabb ötletek merültek fel az augusztus 7-i Cosmo Guinness-rekorddal kapcsolatban. Rengeteg programunk lesz ugyanis a fotózáson túl is, ezek pedig sok-sok szervezést igényelnek.
A szerkesztőségben már betördelt anyagok is vártak, illetve Vera, a képszerkesztőnk jobbnál jobb illusztrációkat vadászott össze, csak választani kellett. Közben ránéztem a Facebook-on a Cosmo Hungary csoportra is, és nagyon örültem, hogy már majdnem 2500 tagunk van! Minden nap sok-sok izgalmas hírrel és újdonsággal frissítjük az oldalt, tehát érdemes csatlakozni!

A 2010-es Bikini Show-n a stylist csapattal.

 
Péntek
Egy fantasztikus make-up bemutatóra voltunk hivatalosak a Cosmo szépségszerkesztőjével, Gurics Krisztával. Nagyon izgalmasak a 2010 őszi- téli sminktrendek, a szeptemberi lapban mindet be is mutatjuk majd! Személyes kedvencem a fahéjszínű szájfény, egyszerűen bombasztikus felkenve, meg is fogadtam, hogy amint lehet, beszerzek egyet. Bár péntek van, az irodában az nem érződik, lázas tempóban folyik a munka, csörög a telefon és pittyeg a Blackberrym szünet nélkül. De azért arra szakítunk időt, hogy felköszöntsük Zsuzsit, a szerkesztőségi koordinátort szülinapja alkalmából. Egyébként mostanában minden héten találunk apropót, hogy leugorjuk a közeli cukrászdába egy kis fagyira. Ha más nem, hát csapatépítés ürügyén. Már nagyon várom a hétvégét, mert Füredre megyünk kikapcsolódni, nagyokat aludni és két éjszakát átbeszélgetni a gyerekkori legjobb barátnőmmel, Fruzsival, az anyukájával, a nővérével és a sógornőjével. Minden évben, amikor a társaság férfitagjai testületileg levonulnak horgászni, meg sörözni, mi megajándékozzuk magunkat egy kis wellnessezéssel. Imádom az ilyen felszabadult, barátnős hétvégéket, amikor végre megtudom, hogy kivel mi történt az elmúlt hetekben.

Sabján Johanna

Címkék:

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás