Ha a főnököd küzd ilyen személyiségzavarral, az semmiképp sem egyszerű dolog: egyrészt titulusánál fogva már alapjáraton is „felsőbbrendű”, ám ha minden második szava tartalmaz egy kis önfényezést, az már nagyon kellemetlen. Ha a reggeli meetingeken egyre gyakoribbak a „Csak én vagyok itt az egyetlen hatékony ember?”-szerű mondatok, elég esélyes, hogy egy igazi irányítóval van dolgod. Ha van hozzá gyomrod, simogasd felettesed egóját: „Nagyon tetszett a mai javaslata, látszik, hogy régóta van a szakmában!” – ám semmiképp ne vidd túlzásba, mivel ha túl gyakran dicséred az illetőt, csupán azt fogja válaszolni, amire épkézláb reakció nem létezik: „Igen, én is tudom.”
A felsőbbrendű családtagok két csoportra oszlanak: míg az egyik felük csendesen, örök mosollyal az arcukon bizonyítják maguknak, hogy tökéletesek, addig a másik csapat erőszakosabb. Ők azok, akik mindig jó jegyeket szereztek a suliban (ha mégse, akkor azt hazudják, és minden bizonyítékot eltüntetnek), és egy testnevelésből szerzett hármas miatt már kukoricára térdepeltetnek, mondván: „Hát ezt láttad tőlem?”. Általában az ilyen szülők próbálják fogcsikorgatva a saját képükre formálni a gyereküket – ugyanabba az iskolába küldik őket, ahova ők is jártak, ugyanazokat a zenéket ajánlják nekik, amit ők hallgatnak, és persze ugyanazt a szakmát erőltetik rájuk. Ha esetleg mégis sikerül ellenállni, már jön is az „Utcaseprő lesz belőled, fiam-lányom, meglátod… egy ilyen munkából nem lehet megélni.” duma.
Bár ez inkább humoros (és egyben szomorú) vonatkozása a témának, de nem hagyhatom ki a szlengben úgynevezett „páwa” embereket. Általában fiúkra ragasztják ezt a korántsem hízelgő jelzőt (bár magukra általában pozitív jelzőként használják), de néhány lányra is kiválóan illik. Az ilyen fiatalok szintén felsőbbrendűnek hiszik magukat, és ezt gyakran hangoztatják is. Ám nem ez az egyetlen ismertetőjegyük: jellemzően csokira szolizzák magukat, majd a még friss, égővörös bőrszínüket alaposan dokumentálva felteszik a közösségi oldalakra „Szinte fehér vagyok!”, és hasonló kommentárokkal. A „páwák” rengeteg hangulatjelet használnak, legjellemzőbb rájuk a pirulós arc (:$). Szintén nagyon gyakori náluk a lenéző modor, és a betűk rémségesen furcsa használata: v helyett például w-t írnak, továbbá a magánhangzóval végződő szavak mögé mindig odabiggyesztenek egy „h” betűt (pl.: ennyih, nah, mutih, szerikeh).
Bár ez utóbbi példa inkább tűnhet gúnyolódásnak, mint a felsőbbrendűség elemzésének, azonban ez is bizonyítja azt, hogy nemtől, kortól, vagy társadalmi rangtól függetlenül elárasztanak minket az önjelölt diktátorok. A tanácsom az, hogy ne higgy nekik: te igenis szép, rendes, és sikeres ember vagy, ráadásul rendelkezel azzal a fontos erénnyel, amivel ők sosem fognak: a szerénységgel.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.