„Nézz szembe a világ legfrissebb lenyomatával!” – Novemberben jön a 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

Avatar photo
2018.10.26., 20:51

Idén 15. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 6. és 11. között 35 országból 59 filmet vetítenek Budapesten. A fesztivál idei szlogenje: „Nézz szembe a világ legfrissebb lenyomatával!” A rendezvényt Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi vezetője nyitja meg november 6-án este 7-kor a Trafóban. A nyitófilm a Kilenc hónap háború, Csuja László Szarajevóban díjazott dokuja lesz.

A dokumentumfilm elsődleges célja a valóság eseményeinek megörökítése, a rejtett jelenségek feltárása, emberi sorsok bemutatása – vizuális lenyomat arról, ami itt és most körülöttünk történik. De milyen nyomot hagyunk magunk után a jövő generációi számára? A 15. Verzió Filmfesztivál ismét az elmúlt évek legizgalmasabb dokumentumfilmes válogatását hozza el, hogy megmutassa a világ legfrissebb lenyomatát.

Kilenc hónap háború

A programról

Az Emberi jogi versenyprogramban, a Diák- és elsőfilmes versenyprogramban és a Magyar panorámában látható filmek mellett három központi téma áll idén a fesztivál fókuszában: a munkavállalók világa (Életünk a munka), az emlékezet relativitása (Az emlékezés formái) és bolygónk állapota (Földünk a tűréshatáron). Az Hommage szekcióban két kiemelkedő dokumentumfilmesről emlékeznek meg – Claude Lanzmann és Michael Glawogger utolsó filmjét is levetítik; a Wapikoni Friends pedig a kanadai őslakos fiatalok érdekképviseleti műhelyfoglalkozáson készült rövidfilmjeit mutatja be.

Életünk a munka

A fesztivál idei kiemelt partnere a munka jelenével és jövőjével, munkahelyteremtéssel, munkajogokkal foglalkozó International Labour Organization (ILO). Az Életünk a munka szekció filmjei a munka világának mai kérdéseit járják körül. A blokk válogatásában láthatunk a közvetlen közelünkben élő, rabszolgaságban tartott embereket, halálos betegséget okozó, kínai telefon-összeszerelő gyárat, rejtett kamerás alámerülést a legrosszabbul fizető cseh munkák világába. Megismerhetjük a svéd munkaközvetítő irodák abszurd működését, a katari futball-világbajnokság stadionját építő vendégmunkások saját focikupájának történetét, és megtudhatjuk, sikerül-e a svéd topmenedzsernek megmenteni a legnagyobb orosz autógyárat. A szekció filmjeinek meghívását az ILO támogatta.

Watani, a hazám

Az emlékezés formái

Életünk eseményei lenyomatot hagynak bennünk. Fontos felidézni a múlt sötét foltjait, hogy túljuthassunk a traumákon, de csalókák, torzultak is lehetnek az emlékeink. Az emlékezés formái szekció filmjei között vetítik Kurt Waldheim osztrák államférfi életrajzi filmjét, aki „elfelejtve” náci múltját az ENSZ-főtitkárságig jutott, de Csehszlovákia 1968-as megszállását is újraélhetjük az öt résztvevő ország katonáinak visszaemlékezésében. Az emlékek felidézését terápiaként használó horvát színházi rendező egy 1991-es gyerekgyilkosságot dolgoz fel, a belgrádi ellenállás kiemelkedő figurája ellenben hetven éve egy bezárt ajtó mellett él. A történelmi emlékezet üzletté is válhat, ennek bizarr példája Laosz, a világ legsűrűbben bombázott országa, ahol manapság virágzik a bombaturizmus. Különleges csemege Bill Morrison rendezőnek a kanadai aranyláz idejéből származó, archív felvételekből összeállított filmje, mely óda a filmművészet némafilmes korszakához. Az alkotó mesterkurzust is tart a fesztivál ideje alatt, amelyre ezen a linken lehet regisztrálni.

Földünk a tűréshatáron

Milyen gyorsan vágjuk ki magunk alatt a fát? Mennyi időnk van még hátra, amíg a globális felmelegedés miatt megemelkedő tengerszint mindent elmos? Mi az, amit még megtehetünk, hogy lelassítsuk ezt a folyamatot? A Földünk a tűréshatáron szekció filmjei bolygónk állapotát mutatják be – a francia erdőgazdaságok fái között bolyongva, az olajfúrótornyok munkásainak életén át a burmai borostyánvadászok háborútól sújtott mindennapjaiig. Akad olyan alkotó, aki a klímaváltozásról mesél leendő ükunokájának, és a lépésekről, amelyeket még nem késő megtenni. Azt is megtudhatjuk, hova kerülnek a megunt okostelefonok és számítógépek: a világ legnagyobb elektromos szeméttelepére, Akrába, vagy gúnynevén, Szodomába.

Üdvözöljük Szodomában

Szakmai programok:

Dok-Szak-MA

A Dok-Szak-MA című háromnapos program keretében a magyar dokumentumfilmes szakma jelenlegi helyzetét járják körül neves külföldi és hazai szakemberekkel. Szó lesz a közelmúltban fesztiválsikereket elért alkotásokról, a finanszírozás hazai és külföldi lehetőségeiről, valamint a filmforgalmazás alternatív útjairól. Regisztrálni ezen a linken lehet. (Dátum: 2018. november 7-8-9., CEU, October Hall)

DocLab – frissen vágva!

A Verzió és a CEU filmkészítő műhelyében a dokumentumfilmek és az emberi jogok iránt érdeklődő kezdő és gyakorló filmesek rövidfilmeket és előzeteseket készítenek egy profi filmesekből álló nemzetközi csapat segítségével. Az elkészült videókról a fesztivál során személyesen mesélnek az alkotók és a workshopvezetők. (Dátum: 2018. november 9., Blinken OSA)

Vendégtalálkozók

A Vöröskereszt nemrég nyílt charity kávézójában lehetőség nyílik a meghívott vendégekkel szakmai kérdésekről beszélgetni a Guests meet Guests találkozókon. Belépés csak szakmai akkreditációval! (Dátum: 2018. november 7-8-9., Empathy Café)

Diák Verzió / Ifi Verzió

A fiatal generációt ebben az évben még több program várja: hétköznap délelőttönként folytatódik a Diák Verzióprogram, a középiskolásoknak szervezett, ingyenes filmvetítések és beszélgetések. Idén először Ifi Verzió címmel egész napos programot szerveznek tinédzsereknek, melynek keretében civil szervezetek emberi jogi érzékenyítő workshopokat tartanak.

Mások csendje

Helyszínek

A fesztivál helyszínei idén is a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza, amely a fesztivál nyitóeseményének is helyet ad. A filmvetítéseket beszélgetések kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel.

Vidéken november 15. és 25. között az Apolló Mozi Pécs, Szegeden a Grand Café Mozi és a Megálló, és idén először Kecskeméten az Otthon Mozi vetít válogatást a 15. Verzió filmjeiből.

A 15. Verzió Filmfesztivál az Európai Unió Kreatív Európa Média Programjának támogatásával valósul meg. Bővebb információ és részletes program a hivatalos honlapon érhető el.

Fotók: Verzió Filmfesztivál

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás