nextgenartproject – Egy művészeti kezdeményezés, ami összehozza az embereket
Elstartolt a nextgenartproject (röviden NAP) művészeti kezdeményezés, melynek első, Movements című kiállítása az Einspach Fine Art & Photography-ban debültált, és a megszokottól eltérő módon állóképek formájában, a fotográfia és a mozgógép elemeit vegyítve járja körül a mozgás jelenségeit. Ismerd meg történetüket és az első kiállításukat, mely keretében Schór Ádám és Pongrácz Márton mutatkozott be!
A nextgenartproject-ről:
A projekt alapvetően Einspach Zsombor és Pongrácz Márton közös kezdeményezésén alapuló művészeti és kulturális eseménysorozat. A srácok noha más-más területről jönnek – Zsombor jogot és közgazdaságtant tanul, de családjában központi szerepet tölt be a művészet (édesapja Einspach Gábor galerista, az Einspach Fine Art Photography alapítója – a szerk.), Marci pedig Glasgowban végzett történészként, de hallgatott filmelméletet és művészettörténetet is – közös céljuk mégis, hogy a művészet segítségével összehozzák az embereket és egy újgenerációs műkedvelői kört alakítsanak ki.
Pongrácz Márton
„Zsomborral nagyon rég ismerjük egymást és már régóta akartunk közösen létrehozni valamit. Az is érdekel minket, hogy hogyan lehetne ötvözni a műfajokat, például a fotót képzőművészettel. Sok ötletünk van, hogy milyen irányba vinnénk el a projektet. Az első kiállítást befogadta az Einspach Fine Art & Photography, a jövőben azonban nem kötnénk konkrét helyhez az eseményeket és kiállításokat.”
– mesélte Marci, aki nemcsak szervezői, de kiállítói oldalról is részese volt a tárlatnak.
„Mindig is érdekeltek a művészetek és a vizualitás, az alkotás utáni vágy is erős volt bennem, két évvel ezelőtt sokféle irányba nyitottam egyszerre és elkezdtem 3D animálással, videózással és fotózással foglalkozni. Vonzott a mozgókép alapú állókép kérdése, de nem is maga kérdés, inkább a téma, az hogy kívül helyezkedjek és kívül gondolkozzak a már meglévő struktúrákon.“
Schór Ádám
„Hosszú út vezetett a fotóig. Gyerekként színésznek készültem, majd érettségi után színházakban dolgoztam kellékesként és asszisztensként. Felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakára, ahol 2020-ban végeztem. Meghatározó tanárom volt Németh Gábor író, akinek személye erősen meghatározta a gondolkodásmódom, arra ösztönzött, hogy túllépjek a klasszikus struktúrákon, állandóan gondolkozzak, fejlődjek. Így került háttérbe a történetmesélés a film aspektusában is, hiszen nem feltétlenül attól lesz film a film, hanem a filmnyelvi eszközöktől; a vágástól, az operatőri munkától és hogy képes átadni egy fajta hangulatot.“
– osztotta meg Ádám.
„Ekkor kezdett komolyabban érdekelni a fotó, ebben főként operatőr évfolyamtársaim inspiráltak, majd felvételiztem a Metu fotó mesterszakára, ahol most fejeztem be az első évet. Fontos alak volt számomra Birtalan Zsolt, akivel nemcsak tanár-diák kapcsolatot ápoltam, de barátok is lettünk. Noha ő a klasszikus iránnyal foglalkozik, sok mindenben tágította a látásmódomat, csakúgy mint Gerhes Gábor, Szabó Dezső vagy Pettendi Szabó Péter, akiket a METU-n ismertem meg.“
Izgalmas, hogy mindketten a filmen, illetve a színházon keresztül jutottatok el a fotóig.
Marci: Igen. Ádám forgatókönyvíró, és engem is érdekelnek a narratívák, hogyan lehet átadni egy történetet vagy egy üzenetet a megszokottól kicsit másképp, a hagyományostól eltérően.
A konkrét fotóknál mennyire érhető tetten ez?
Ádám: Attól függ, mikor áll össze egy képmennyiség:
az egyes képek elkészítésénél nem áll meg a munka, sokszor évek multán kerül helyére (a párja mellé) egy-egy fotó. Ezáltal pedig magáról is sokat tanul az ember, mert az adott pillanatban még nem minden kép története vagy helye látható előre. Vannak képek, melyek utólag állnak össze kész sorozattá.
Milyen technikával készülnek a képeitek?
Ádám: Marci képei digitális technikával, egy go-pro kamerával. Az én három sorozatom közül kettő, a Naked body (test szkennek) képei, valamint a Körforgás teljesen digitálisan jöttek létre. Illetve van egy réskamerával készült fotó, amely analóg módón, filmre készült digitális print.
Marci: A fotózás mellett festek is. Az egyik printre festékkel is rádolgoztam utólag, ez egy további irány, ami érdekel, hogy egy „kész“ képre miként dolgozhatunk még rá további fizikai, analóg eszközökkel, ezzel is ötvözve a különböző médiumokat, összemosni az analóg és digitális technikák határát.
Hogyan alakult ki a koncepció?
Ádám: Nem olyan régen találkoztunk először Marcival, és szinte rögtön, a megismerkedésünkkor szóba került egy kiállítás ötlete. A Körforgás című sorozat képeit egy konkrét koncepció mentén készítettem, egyúttal egyfajta trauma feldolgozásként, gyászmunkaként az egyetem alatt, amikor egy osztálytársam és egyben barátom öngyilkos lett. Az ő szufi meditációs gyakorlatait (saját magunk körül való pörgésen alapul – a szerk.) követtem le és ismételtem meg a városban. Hozzá kötődő helyeken pörögtem én is a fényképezőgépemmel, ezekből a felvételekből születtek az elmosódó kompozíciók.
Képileg nagyon hasonlítanak a munkáink Marcival. Mindkettőnknél erősen jelen vannak a glitchek, elmosódások és hibák, ami által láthatóvá vált a két anyag képi illetve, gondolkodásmódbeli hasonlósága.
Marci: A megismerkedésünkig nem ismertem olyat, aki hozzám hasonló dolgokat csinál. Úgy kezdtem el mozgásalapú képeket – eleinte videófelvételeket – csinálni, mintha fényfestést csinálnék, kezdetben éjszaka kísérleteztem a pörgéssel és fotózással. Ádám képeit látva rögtön nagyon erős kapcsolatot éreztem. Kíváncsi voltam rá és azt is láttam, hogy nemcsak vizuálisan, de mondanivalójában is nagyon jól illenek egymáshoz a fotóink.
Mesélnétek kicsit a kiállítás képanyagáról, hány sorozatotok volt látható?
Ádám: Három sorozatom volt látható a kiállításon: az első, a már említett Körforgás, a második a Jelenés című a réskamerás kép, amely egy lezáratlan sorozat egy képe. Maga a réskamera egy nagyon izgalmas technika, a célfotókamerák is ezen az elven működnek, legyen szó akár lóversenyről, akár egyéb sportversenyről. A harmadik sorozatot alkotják a test szkennek. Gerhes Gábor egyetemi feladatából indult a projekt, a tematika címe Naked Body volt, ezen belül szabad kezet kaptunk, merre indulunk. Egy kézi szkennerrel olvastam be a barátnőm testét, a hagyományos szkennertől eltérő módon, itt nem a szkennerbe kerül a beolvasandó felület vagy tárgy, hanem az eszköz felülete veszi fel a bőr felületét, lényegében olyan mintha a saját kezemmel simogatnám őt, de azt valójában egy gép végzi.
Ez egy kettős, ellentmondásos helyzetet eredményez, hiszen egyszerre ott van benne az intimitás és a ridegség is. Illetve itt is erősen megvan a mozgás szerepe, mind a szkenner, mind a test oldaláról, amit az idő is nagyban befolyásol.
A réskamera is azt tudja lefotózni, ami mozog, ott is megvan a mozgás és idő kölcsönhatása. Szerintem ezért is izgalmas ez a kiállítás, hiszen láttunk már hasonlót, de itt az érdekes az, hogy ezek a képek, a különböző sorozatok hogyan hatnak egymásra. Ez pedig nem merül ki a technikai kísérletekben, mindegyik sorozatban helye van a mozgásnak és ez összességében egy önmagán túlmutató dologgá válik.
Marci: Szeretek párhuzamosan egyszerre több dologban gondolkozni, legyen szó bármiről, amit csinálok. Egyrészt látható volt egy három részből álló „triptichon“, az Átváltozás triptichonja (A realizáció és a reflexió képe, Taking Action, Flow/Healing). Ez a műcsoport az átalakulásról és a gyógyulásról szól és a készítése nekem is egyfajta trauma feldolgozás volt, valamilyen szinten így is tudok kapcsolódni ahhoz a témához, amit Ádám is említett már.
Illetve engem is foglalkoztatnak a különböző motívumok. A fák szélben való ingadozása és mozgása inspirálta a második kiállított sorozatomat, a Zöld Ciklus-képeket. A tárlaton szerepelt még egy szempár, amely története Firenzéhez köthető. Ilyen street art-os szempárokat láttam a város utcáin, mint ez a minta, és ez a motívum köszön vissza a felvételekből is.
Enteriőr fotók: Einspach Brúnó
Schór Ádám: Instagram
Pongrácz Márton: Instagram
Einspach Fine Art & Photography ›
