Avatar photo
2023.09.18., 0:49

STANC pályázat: „A csomagolástervezés egy morális kérdés is”

Laki Eszter tervezőgrafikus, a Studio NUR alapítója több mint tizenöt éves szakmai pályafutása alatt már számos hazai és külföldi termék és vendéglátóhely arculatát készítette el. Portfólióját az étteremarculatok, az italcímkék és a szépségápolási termékek csomagolástervei határozzák meg, de az is aktívan foglalkoztatja, hogyan lehetne az alapélelmiszerek repertoárjában is igényes, a vizuális nevelést segítő, jól működő csomagolásokat tervezni. Szerinte a csomagolástervezés azért hálás műfaj, mert racionalitást igényel, de a keretek között bátran lehet szárnyalni.

Ma már Studio NUR név alatt találkozunk az Imre Rékával közösen jegyzett grafikai munkáitokkal, köztük több csomagolástervvel is. Hogyan alakult a szakmai utad az egyetemtől mostanáig?

2007-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán. A Képzőn gyakran áthallgattam a tervezőgrafikusokhoz, ahol Auth Attila betűismeret óráin tanultam a legtöbbet. Ezután egy reklámügynökségnél végeztem klasszikus ügynökségi feladatokat, ahol leginkább a nyomdai előkészítéseket és a csoportmunka mikéntjét sajátítottam el. A MOME tipográfia kurzusára is áthallgattam, ahol Juhász Márton tanított rengeteg hasznos dolgot. A következő ügynökségi élményeim után lettem freelancer, az egyik első projektem a Doboz romkocsma logója volt, ez vezetett be a szép számmal növekvő budapesti vendéglátóhelyek arculattervezési feladataiba. A Studio NUR-t hat éve alapítottam Imre Réka bevonásával, amikor olyan sok megrendelésem lett, hogy nem győztem egyedül. Első közös munkánk a Budaprés Cider volt, amit teljes szimbiózisban raktunk össze.

Melyik tervezési kategória hangsúlyos a termékcsomagoláshoz köthető munkáitok között?

A bor és egyéb alkoholos italok címkéi elég hangsúlyosak, terveztünk többek között a Hübris, a Stubenvoll és Sike Balázs Pincéje (SKIZO prémium borsor) számára, illetve a svájci Deux Frères gin, rozé és vermut italainak is. A borcímkéket azért is szeretjük, mert megismerkedhetünk a borásszal, a tájjal, a boraival és egy közös történetmesélés veszi kezdetét. Gyakran leutazunk a területre, együtt zötyögünk végig a dűlőkön és sokat tanulunk a szőlőről, borról.

A szépségápolási csomagolások is erősen jelen vannak a portfóliónkban, azon belül is inkább a natúr vagy alapanyag centrikus termékek, ilyen például a Green Laboratorium vagy az Ouma. Néha pedig létrejön olyan szerencsés együttállás is, hogy azoknak a vendéglátóhelyeknek kell csomagolást tervezni, akiknek az arculatát mi készítettük, és az elviteles termékeikhez csomagolásra van szükségük. Ilyen például a Freyja vagy a Chez Dodo, akikkel rajongásig szeretjük egymás munkáját, már közel tíz éve dolgozunk együtt.

Fontos csomagolástervezéskor, hogy a grafikus kedvelje a terméket? Vagy elég a jó együttműködés a megrendelővel a jó munkához?

Mind a kettő fontos. Én például soha nem ettem macaront a Chez Dodo előtt, de ma már rajongója vagyok. Az elmúlt években több alkohollal kapcsolatos projektünk is volt, miközben én a gyerekeim miatt szinte egyáltalán nem ittam ez idő alatt. Nem gondolom, hogy elvárás, hogy a saját testeden próbálgasd a terméket, de az fontos, hogy higgy abban, amit eladsz. Hazugságot kommunikálni senki nem szeret. A termék üzenetével és kvalitásaival muszáj tisztában lenni és egyetérteni vele. A megrendelővel való kölcsönös szimpátia és bizalom pedig alapköve a jó munkának.

Melyek a kedvenc saját tervezésű termékcsomagolásaid?

A Hübris sörcímke egy nagyon fontos munkánk. Előtte a hazai kézműves söröknél képregényszerű illusztratív címkék voltak jellemzőek, a Hübris pedig szándékosan szerette volna ettől eltérő, minimál címkével megjelenni. Ez a termék jó példa arra is, hogy igenis lehet letisztult csomagolású terméket elérhető áron a szupermarketek polcaira pozícionálni. Egy másik példa a Casino Mocca, aminek a csomagolását azért is szeretem, mert napi szinten fogyasztom a kávéjukat és jó reggelente a saját tervezésű csomaghoz nyúlni. Szerintem a csomagolástervezésnél a legnagyobb jutalom az, amikor a legkülönbözőbb vásárlási környezetekben találkozol a polcon a termékkel, amit te terveztél.

Van kedvenc csomagolóanyagod vagy nyomdatechnikai eljárásod?

A csomagolástervezés egy morális kérdés is, hiszen az a legjobb, ha valami csomagolásmentes, vagy legalábbis szelektíven gyűjthető, újrahasznosítható.  Emiatt a papír az elsőszámú választásunk, amit sokféle módon lehet megnyomni. Szeretem például a fehér fedő szitafestéket nátron papíron, valamint a vaknyomást és a préget a prémium termékeken. Ezek olyan finom beavatkozások, amelyek által viszonylag kis költséggel nagy hatást lehet elérni.

Volt olyan csomagolástervezési munkád, ami kihívást jelentett? Mennyire tudsz például grafikusként a bonyolultabb formatervezői megoldásokat kívánó csomagolástervezésben részt venni?

Ha valamit hajtogatni kell, az valóban nehezebb, mint egy címke, bár a címkénél is vannak alapok, amikre figyelni kell a palackra helyezésnél. Amikor olyan projekt jön, ami komolyabb formatervezői tudást kíván, akkor szeretünk együtt dolgozni másokkal.

Melyik az a nemzetközi márka, akiknek szívesen terveznél termékcsomagolást?

A világhírű örmény Ararat brandynek. Sokat járok Jerevánban, látom, hogy mennyire fontos az örményeknek ez a márka, szép is a csomagolás jelenleg, de szívesen foglalkoznék vele.

Mit javasolnál egy tervezőnek, aki most vág bele először termékcsomagolás tervezésébe?

Mindent ki kell nyomtatni 1:1 arányban és lemodellezni, kivágni, ráragasztani, behajtogatni, akár hússzor is – minden módosítás után. Érdemes a vásárló fejével gondolkodni, és az öncélú megoldásokat kerülni. Emellett jól el kell találni a pozícionálását a terméknek, ismerni a célközönséget – talán ez a legfontosabb, az előzetes kutatás, a hazai és külföldi konkurensek ismerete és munkáik elemzése.

Dolgoztok jelenleg valamilyen termékcsomagoláson?

Az egyik régi ügyfelünkkel, egy pugliai olívaolajtermelővel dolgozunk éppen, aki egy környezettudatosabb csomagolásmegoldást szeretne, ráadásul emellett egy borral kapcsolatos projekttel is megkeresett minket. Dél-Olaszország egyébként is kedves számunkra, sokat járunk oda, szeretjük azt a környéket.

Vendégszerző: Viski Noémi

Studio NUR Hivatalos | Facebook | Instagram | ArtHungry

Az interjú teljes változatát a hamarosan megjelenő STANC – Csomagolástervezés Magyarországon a XXI. században című művészeti albumban olvashatjátok.

STANC – csomagolástervezési pályázat

Nevezési határidő: 2023.szeptember 30.

Stanc.art | Pályázati kiírás | Pályázati segédlet

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás