Ne dohányozz, igyál vizet! – A tizenegyedik @RC

Emlékeimben eddig úgy élt ez a kiállítás, ahol el tudok tölteni több mint egy órát és utána egy picit fáradtan távozom, arra gondolva, hogy majd még visszanézek, mert az utolsó darabokra egyszerűen elfáradt az agyam. Most ilyen veszély nem fenyegetett. Legnagyobb sajnálatomra a negyedórás miniatúra után minimálisan sem kiáltott a szervezetem bármilyen koffeinért, és ha ásítottam is volna, akkor is maximum az unalomtól tettem volna. Unalom? @RC? Számomra eddig két egymástól távol álló fogalom volt. De idén valamiért nagy barátságot kötöttek.

A hazafele vezető úton sokat gondolkodtam azon, hogy mi is történt ezzel a kiállítással? Hiszen jó ötletek most is voltak, ez tagadhatatlan. A minket oly szórakoztató jó öreg magyar pesszimizmus is bőven megtalálható volt, ahogy cinizmusból is kaptunk egy darabbal. Mégis az egész olyan volt, mint egy nagy, hatalmas B-oldal, mint sok-sok kiadatlan, leékelődött dal, mint még Photoshopra sem érdemes outtakek. Mint… Mint egy nagy maradék. És talán (sőt, biztosan) ez a baj. Ki a fene akar maradékot?

Mert maradék a témaválasztás, maradék a hozzáállás és maradvány a jelentkezők szemlélete. Először is ott van az előbb már említett jó öreg magyar pesszimizmus. Persze, kérdés, hogy minek örüljünk? Hogy szétvertek a tatárok, akiket követtek a törökök, aztán még sok kedves európai nép? Vagy annak, hogy egyre jobban hajtjuk Európa népeit, szinte mindent tekintetbe véve? Hát igen, nehéz valamit olyan pozitívan nézni – megjegyzem, a legtöbb országnak sajnabajna ez manapság hozzánk hasonlóan elég nehezen menne – de biztos vagyok benne, hogy kis belegondolással a „Hol élsz te?” kérdésre találnák valami kevésbé negatív, cinikus, csipkelődő, mégis vicceskedő köntösbe bújtatott pesszimista maradékot. Persze, jobb röhögni a nyomoron, mint sajnálni magunkat, de könyörgöm, tényleg muszáj évről évre ezt a fórumot arra használni, hogy sajnáljuk picit magunkat? Kicsit elszomorító a tény, hogy a „Hol élsz te?” kérdésre szinte csak csipkelődő dolgokat tudunk felmutatni. Hát tényleg ilyen szar, emberek? Mert ha igen, legalább titkoljuk, nem?

A másik nagy szerencsére visszatérő téma a küzdelem a nagy csúnya cigizés ellen. Jómagam dohányzom. Nem nagyon, picit, de pont rá vagyok szokva. Pont annyira, mint mások, akik akár csak egy szálat szívnak el a reggeli kávéjukhoz. Azt hiszem minden dohányos nevében kijelenthetem – legalábbis annak a korosztálynak a dohányosai nevében akiket az ilyen kulturális szösszenetekre tényleg eljárnak – hogy egy plakát miatt nem fogjuk kidobni a cigit. Sőt, öt plakát miatt sem. Sőt. Húsz plakát miatt sem. Sajnálom ,ez van, a plakát nem hat, túl erős a nikotin. Persze, elhiszem én, sőt alá is írom, hogy egy ingyenes, egész társadalom számára elérhető plakátkiállításnak fel kell szólalnia ilyen csúnya, büdös dolgok ellen, de ébredjünk fel picit a képmutatásból és valljuk be: senki nem fog az @RC miatt leszokni. Vizet viszont fogunk inni – ez a másik kissé már monotonosan unalmasan visszatérő téma – de ez sem az @RC nagy vívmánya lesz. Kicsit kikerülhetetlen. Főleg másnaposan. A tiszta víz meg fontos persze. Óvjuk a természetet meg minden. De nem hinném, hogy már tehetnénk bármit a szennyezések és a Föld módszeres elpusztítása ellen. Sajnos ez van.

Bizony. Sajnos ez van. Témák, amikről már minden bőrt lehúztunk, mégis még mindig ezekkel akarjuk megtölteni az Ötvenhatosok terét. És amennyire unalmasabb ez az egész, úgy húzódik össze az egész @RC egy nagy „Ne dohányozz, igyál vizet!” posztszoc társadalmi interaktív oktatásra. Ez pedig nem biztos, hogy tetszetős dolog. A helyezettekről pedig nem kívánnék nyilatkozni, olyan témát érint, amiről a fene sem akar manapság a médiában szólni. Képmutatás. Picit ennyit érzek. Társadalmi muszáj. Picit ennyit érzek. Szép gesztus, de túl műanyag. Picit ennyit érzek. Ne keverjünk mindent ide. Picit ennyit érzek.

Ettől függetlenül persze már csak illendőségből vagy újságírói sémából is ajánlom az @RC-ot. Kellemes gyors kis séta. Egyedül ne menj, mert úgy még gyorsabb séta lesz. Fényképezőgép sem kell, most nincsenek olyan művek, amik belső ingereket indítanának el arra, hogy ez lefotózd, vagy azonnal beledöglesz, ha nem. De azért menj el. Hiszen végső soron jó dolog ez. Lehet az ember kreatív, megmutathatjuk, mit tudunk, mit akarunk és kapunk egy jó kis ingyenes családi/baráti programot a Hősök tere mellett – és akkor már azt is megnézhetjük. Nem volt nagy élmény. De legalább gondolatokat elindított. És végül is erről szól ez az egész, nem? Meg persze arról, hogy nem szabad dohányozni. De vizet inni igen. Tisztát.

Szerző: Kanicsár Ádám