A π a végtelen lehetőségek világába kalauzol, egy olyan világba, ahol a számok uralkodnak. A főszereplő, Max Cohen egy őrültnek bátran nevezhető matematikus, aki hisz abban, hogy a természetben minden magyarázható számokkal. Otthon eszkábált kompjúterén igyekszik megfejteni a világ titkát, miközben egyre kínzóbb fejgörcseivel, és látomásaival küzd. Darren mind az írást, mind a rendezést magára vállalta, és ezzel elérte, hogy a filmes világban ritkán látott összhang alakult ki a képek, és a történet között.
Nyomasztó remekmű ez egy akkor alig 30 éves férfi tollából, aki ezzel a helyenként képtelen történettel elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat az 1998-as Sundance Filmfesztiválon. Amellett, hogy a film leginkább a hitchcocki képi világba repít el, nagyon fontos megemlíteni a zeneiséget. A Pí-ben, ahogy később többi filmjében is, Clint Mansell volt Aronofsky alkotótársa. A megfelelő hangulat nélkülözhetetlen eleme a jól megválasztott zene, és zaj kombináció. Ennek a filmnek az esetében ez tökéletesre sikerült.
Külön érdekesség a film keletkezése körül, hogy a forgatást kishíján nem tudták befejezi anyagi okok miatt, amikor jött az ötlet: szóljanak minél több ismerősnek, hogy járuljanak hozzá a filmhez 100 dollárral. Így gyűlt végül össze a teljes forgatásra elegendő, szerény 60 ezer dolláros költségvetés.
Aki szereti az elgondolkodtató, felkavaró filmeket (és a pszichotriller műfaját régi filmes hangulattal megfűszerezve), annak mindenképpen ajánlom ezt a remekművet, aki pedig nem, annak azért, mert ez a film garantáltan megszeretteti magát alig néhány perc alatt.
Szerző: cutewheniscream
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.