Absztrakt tájkép

Avatar photo
2010.07.6., 20:18
A Ninja Tune nevével annak is találkoznia kellett, aki csak a farkasvakság állapotában botorkál az elektronika útvesztőiben, a legendás kiadó égisze alatt felcseperedő Funki Porcini-vel pedig szintúgy. Ha esetleg mégsem így szól a fáma, a cikk után minden kedves olvasónak erősen javallott pár recept beváltása a kínálatból. Mellékhatások nincsenek.
Szeretek úgy berakni egy lemezt, hogy közben nem remeg a kezem, és egy Porcini anyagnál valóban nincs mitől félni, nagy mellényúlás teljesen kizárt a művész úr részéről (és a mi részünkről egyaránt). Nem is kell sokat várnunk, hogy megbizonyosodjunk erről, tulajdonképpen alig egy másodpercet, ugyanis szinte még el sem indul az első szám (Moog River), máris hamisítatlan ütemek cirógatják szőrös szívünket, s nincs is jobb, mint nyert helyzetből indulni. A nagyszerű intro után még nagyszerűbb folytatás, a This Ain’t the Way to Live minimalizmusa és harmonikus vonalvezetése bőven csillagos ötös, muszáj is némi pofátlansággal már rögtön itt megjegyeznem, hogy ez a kedvenc tételem az albumról. A kedves Belisha Beacon kissé csapongó ugyan, de így is nagyon jól elvan az egyébként uralkodó ködös atmoszférában, és egy kellemes álom soundtrackjének is tökéletes lenne, már ha így működnének a dolgok. Az Undermud gyorsan vissza is tér a fő csapásra, mondhatni sajnos, rendkívül szétesett és semmitmondó a szám, kár érte, mert sokkal jobban is elsülhetett volna.

Szeretek úgy berakni egy lemezt, hogy közben nem remeg a kezem, és egy Porcini anyagnál valóban nincs mitől félni, nagy mellényúlás teljesen kizárt.

Az On, mint általában a Funki Porcini lemezek, meglehetősen hullámzó, de mentségére legyen mondva, hogy sok pályatársával ellentétben még így is a lehető legkönnyedebben lép ki a szimpla downtempo skatulyából. Tehát mint mondtam, bár vannak gyengébb megmozdulások, lásd az identitás zavaros On an Inconsequential Afternoon-t, vagy a túlzott kísérletezésbe fulladó Bright Little Things-t, a kiemelkedő felvételek szempillantás alatt feledtetik azokat. Nézzük is ezt a listát, mely a gyönyörű kontrasztokra épülő The 3rd Man-nel kezdődik, majd folytatódik a Robert Crumb’s Natural Gait-tel, amely tagadhatatlanul csakis Porcini agyából pattanhatott ki, s ebben a minőségében természetesen zseniális. A mesterhármas utolsó tagja az outro-nak is bélyegezhető, bájos Waking Up, mely épp olyan csendesen zárja az albumot, ahogyan a Moog River elkezdte azt.

Festmény bekeretezve.
7/10

Ninja Tune; 2010

Szerző: TT

Címkék:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás