La Galerie Dior – Ilyen, amikor a Dior kiállítást rendez
Megnéztük a kapuit a 2022 májusában újra megnyitó, 30 Avenue Montaigne szám alatt található La Galerie Diort Párizsban, ami bizonyos szempontból több, mint kiállítás.
A 19. század közepén felhúzott épület már önmagában különleges, hiszen 1946 óta ad otthont a divatháznak, amikor is elrabolta a huszonéves Christian Dior szívét.
Az impozáns helyszín közel két év renoválási munkálatai után nyitotta meg újra kapuit a nagyközönség számára. A La Galerie Dior mindössze egy sarokra található a ház flagship store-jától, de már a sorban várakozva sejtheti az ember, hogy egészen emelkedett dolgoknak lesz hamarosan szemtanúja.
A galéria és a bolt kirakatában akkurátusan beállított és megtervezett miniatűr próbababák és különböző kiegészítők kötik le a sorban állók figyelmét. A több mint százezer négyzetméter alapterületű komplexum egyébként magában foglal a galérián kívül egy exkluzív hotelt, kávézót és persze, magát az üzletet is.
A kiállítás olyan szcenográfiai (díszletkészítés – a szerk.) narratívát tár elénk, amely megragadja a párizsi haute couture szellemiségét, feleleveníti a történelmi kontextust, valamint megélhetővé teszi a ruhák varázsát. Az olyan ikonikus sziluettek, mint az 1947-ben bemutatott „New look”, valamint a bar suit természetesen megkapják a nekik járó reflektorfényt a kiállításon, csakúgy, mint a jól ismert J’adore és Miss Dior parfümök üvegei.
A kiállítás kezdeti sorvezetői a tervező, Christian Dior memoárjából kölcsönzött idézetek.
Ezen a részlegen betekintést nyerünk a korai évekbe, a Dior ház megalapítását megelőző időszakba, amikor az ifjú tervező bérmunkában készített különféle illusztrációkat és a műgyűjtésnek áldozta szabadidejét.
A korai rajzok, fiatalkori kollaborációk és inspirációk mellett archív felvételeket is láthatunk, így jutunk el a normandiai gyermekkortól a divatház 1946-os megalapításáig. Ez a lineáris történeti szemlélet a későbbi termekben kevésbé érvényesül, és inkább a tematikus bontás kerül előtérbe. Az első terem szűkössége és a folyton pittyegő biztonsági rendszer ellenére a kiállításon gondtalanul lehet haladni, de lehetőség nyílik hosszasabban is elidőzni.
A teljes tárlaton több mint ezer ruha tekinthető meg az alapítástól egészen napjainkig, melyek egy része korábban sosem került kiállításra. A ruhák többsége meglepően közelről szemügyre vehető különösebb biztonsági elválasztás nélkül, de olyan megoldással is találkozni, ahol a ruha elé kifeszített hálós vászon csak akkor mutatja a ruhát, amikor egy látogató éppen előtte áll meg. A kiállítás arculata alapvetően letisztult, csak néha köszön benne vissza a tervező számára kiemelt jelentőséggel bíró csillagmotívum.
A kiállítás egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy a tervező és a ház forradalmi mivoltát hangsúlyozza. Ezt erősíti a Marlene Dietrichtől egészen Anna Taylor Joy-ig terjedő felsorolás azokról a hírességekről, akik hosszú éveken keresztül bizalmat szavaztak a divatháznak. A tárlat betekintést enged Dior sokszínű érdeklődésébe és számos ihletforrást tár elénk a mágikus kertek világától a fényűző álarcosbálokon át a képzőművészeti inspirációkig. A tizenhárom teremben más-más világokat fedezhetünk fel; az egyik pillanatban egy varázslatos erdőben sétálunk a félhomályban, a következőben pedig már egy világos teaszobában találjuk magunkat, mielőtt megérkeznénk a tündöklő párizsi éjszakába.
A különböző termekben végigsétálva érzékeljük azt az érzékenységet és varázslatos bájt, mellyel a tervező is gyakran közelített saját munkássága felé. Visszatérő motívumként jelennek meg a varázslattal, mesevilággal és az álmokkal való párhuzamok.
„A couturiereknek olyan szép szerepük van. Ők az utolsó birtokosai Hamupipőke tündérkeresztanyja pálcájának.” – olvasható a memoárokból kölcsönzött idézetek egyikében.
A kiállítás fénypontja a tizedik terem, amely a „Le Bal Dior”, azaz Dior bál nevet kapta. A 20. század impozáns, báli világát idéző, ragyogó öltözékeket szinte élővé teszi az akkurátusan megkomponált, falra vetített animáció, amely láthatóvá és egyúttal szinte érezhetővé teszi a tervező csodálatát a századelő álarcosbáljai iránt. És valóban, aki nem talált elég csillogást a korábbi termekben, beláthatja, a bálnak dedikált tér minden képzeletet felülmúl. A Junon és New Junon sziluettek mellett megannyi bál tematikájú ruha kerül felsorakoztatásra ebben a teremben, megelevenítve az álarcosbálok hangulatát annak emelkedettségével együtt.
A fantázia és valóság határain való egyensúlyozás és a kidolgozott körítés volt, ami leginkább szerethetővé tette számomra a kiállítást. Ebben a megközelítésben közelebb kerültünk a tervezői gyakorlathoz és attitűdhöz, amivel párhuzamosan egyre összetettebb fényben szemlélhettük a kiállított ruhákat és kiegészítőket.
Az egészen hosszúra nyúló séta egyszerre kelt ámulatot, vágyakozást a ruhák és nosztalgiát egy korszak iránt – amikor talán a látogatók többsége még meg sem született. A nagyvonalúságban tehát nem okoz csalódást a tárlat, bár igaz, hogy Párizsban ez kevésbé számít rendhagyónak, hiszen pár utcával arrébb akár Yves Saint-Laurent vagy Elsa Schiaparelli magával ragadó világába is betekintést nyerhetünk. A Dior univerzum mindent összevetve olyan módon kerül prezentálásra az érdeklődők számára – egyébként meglehetősen kedvező jegyáron – amely jóval túlmutat a ruhatervezés határain. A kiállítás nagyot vállal, de képes megugrani azt. Egyszerre kapunk enteriőr jellegű múltidézést, örökérvényű divatot, mesevilágot, valamint egy kicsit papírszagúbb, mégis jól integrált történeti áttekintést.
A kiállítás nem csak a Dior szerelmesei és a szakmabeliek számára nyújt maradandó élményt, hiszen az aprólékosan megkomponált vizualitás és a sok különbözőség által megteremtett egység önmagában is értékes. Ha valaki tehát nem szívesen időzik el a falszövegeken, az is bőven talál látnivalót, mindemellett pedig a kiállítás tele van jól fotózható beállításokkal és sarkokkal, ami manapság kiemelt fontosságú szemponttá vált. A La Galerie Diort mindenkinek ajánlom, aki hisz abban, hogy fantáziával, álmokkal és munkával legalább egy kicsit jobb hellyé lehet tenni a világot.
Fotók: Kristen Pelou / Vogue France
