A ’70-es években az egész kezdett természetessé válni, a groupie-k már nélkülözhetetlen alkotóelemei lettek a szex, drog és rock ’n’ roll életstílusnak. A rendszeres szexuális együttlétek és a drogok hatására a lányok elkezdték túlértékelni saját szerepük fontosságát. Ezt örökíti meg Cameron Crowe a Majdnem Híres című filmjében, ahol a kihasznált hölgy elkeseredésében túladagolja magát. Az ambiciózus lányok egyre több mindent megtettek annak érdekében, hogy imádottjuk felfigyeljen rájuk. De ez is torzulni kezdett, egy idő után már nem volt imádott, nem volt etalon, a lényeg csak az volt, hogy híres legyen. Már nem az állatias rock sztár izzadt felsőteste vagy a lírai énekes magas C-je vonzotta őket, sokkal inkább a hírnév, a pompa, a csillogás. Talán ezt elégelték meg a zenészek is, hiszen a ’90-es években már az állandó, boldog párkapcsolatoktól volt hangos a média. Koncertek után rohantak haza kedvesükhöz, és sokkal menőbb volt egymást követő két eseményen ugyanazzal a hölggyel megjelenni. Sőt, manapság a legtöbbjük kikéri magának a magánéletében való vájkálást. Persze közrejátszott, hogy a fiatal rock sztárok időközben nagy öregekké nőtték ki magukat, valamint hogy a kemény koncertek mellé beférkőzött a klubélet.
Ennek ellenére a groupie-knak nincsen félni valójuk. Még ma is sok együttes sikerének mércéje lehet az, hogy hány lány sikítozik a zenéjük hallatán. Sőt, az interneten nem egy olyan oldal található, ahol megosztják tapasztalataikat, így könnyen megtudhatjuk, hogy Moby az intelligens nőket részesíti előnyben, de nem árt, ha az illető ki is néz valahogy, Trent Reznor egy 10-es skálán 8-as, Steven Tyler egyszerűen egy szex isten, David Bowie szeret orgiákat rendezni és ha esetleg Eminem-mel akarnánk ágyba bújni, ne lepődjünk meg rajta, ha erről videó felvétel is készül. Hiszen ameddig a Föld kerek, mindig lesznek…groupie-k!
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.