Felfrissítette és új színekkel ruházta fel a tigris szimbóluma köré tervezett kollekcióját a müskinn

Avatar photo
2019.07.28., 19:29

A müskinn tervezői idén nyárra a Powder Power elnevezésű minikollekcióval készültek. Ez egyben a már jól ismert TIGER kollekció kicsit kibővített és új színekbe öltöztetett kiadása.

 
 

Harmónia, kiegyensúlyozottság és természetes erő. Ezeket tanuljuk a tigristől” – ezeket az értékeket szeretné továbbadni és hangsúlyozni termékeivel a müskinn csapata. Másfél éve egy TIGER névre keresztelt, emberközeli, mindennapokra szánt táskasorozatot hoztak létre a tervezők, idén nyáron pedig ezt a kollekciót bővítették ki és öltöztették új színekbe.

 
 

A Powder Power névre keresztelt nyári minikollekcióban az alapdarabok megszokott, harsány piros színe most púderrózsaszínnel egészül ki. Ezen koncepció mentén készítették el a Bengál és a Java hátizsákfazonok púderszínű változatait, amelyeket csak limitált számban lehet megvásárolni.

 
 

A kollekció központi figurája még mindig az erőt sugárzó tigrisszimbólum, amely a klasszikus vászontáskán kívül most unisex pólókon és pulcsikon is feltűnik.

 
 

A kollekció táskáinak nagy része a fenntarthatóság jegyében, 90%-ban Magyarországon gyártott, természetes anyagokból készül, olyanokból, mint a lenvászon és a pamut-juta keverék. Ezeken kívül újrahasznosított alapanyagokat (átlátszó PVC) is használnak, a környezetvédelmet szem előtt tartva.

 
 

A kollekcióba tartozó ruhadarabok, a pólók és pulóverek puha biopamutból készülnek, megújuló energiaforrásokat felhasználva. A mintájukat kézzel szitázták, vízbázisú festékkel, melyeknek előállítása és használata környezetkímélőbb a hagyományos festékanyagokénál.

 
 

A TIGER alapkollekció népszerű átlátszó termékei is környezetbarátok: újrahasznosított PVC-ből készülnek. Ezen felül különlegesség még, hogy saját tervezésű fémkiegészítőket alkalmaznak, melyek formai inspirációját a „tigris” kínai írásjeléből merítették a tervezők.

 
 

Fotók: Szalay Krisztina
Set design: Ivanyiv Krisztina
Modellek: Szegváry Eszter, Zénó

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás