Avatar photo
2021.10.7., 8:31

„Ez az ördögi ötlet a film alapvető témája” – interjú Fabricius Gáborral, az Eltörölni Frankot rendezőjével

Óriási sikert aratott a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Fabricius Gábor első játékfilm rendezése: az Eltörölni Frankot elnyerte a leginnovatívabb filmnek járó elismerést, a főszereplő Fuchs Benjámint pedig Starlight-díjjal jutalmazta a Nemzetközi Kritikusok Akadémiája. A film október 7-től látható a mozikban!

Fotó: Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

Mi minden vezetett film a sikeréig, és milyen gondolatokat vált ki belőled a leginnovatívabb filmek járó díj?

Egy film elkészítése nagyon hosszú idő, ez a film öt évig készült. Ha össze kéne foglalnom, akkor az, hogy nem kötöttem kompromisszumot lényeges alapkérdésekben. A film olyan lett, amilyennek akartam, nagyon kevés dolog van, amit máshogy csinálnék, de persze van olyan is. A Velencei Filmfesztivál a világ egyik legfontosabb filmfesztiválja és a két díj nagyon fontos lehetőség a filmnek ahhoz, hogy a közönség fontos filmként ismerje meg, és így üljön be megnézni. Ezek a díjak a filmnek a legfontosabbak, hogy sokakhoz eljusson.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Milyen nézői visszajelzések érkeztek a történettel, a vizuális megvalósítással, és a színészi játékkal kapcsolatban?

A víziót még 2018-ban Karlovy Varyban díjazták, akkor a forgatókönyv kapott egy díjat, ami a rendezői megközelítést és a szövegből már sugárzó atmoszférát ismerte el. Nagyon örültünk akkor annak, mert a film elkészítéséhez nagy lökést adott. Azt hiszem, hogy nem kellett csalódniuk azoknak, akik akkor díjazták a scriptet, mert ugyanez az alapállítás volt a Venice International Critics’ Week, a leginnovatívabb filmnek járó díjat odaítélő zsűri indoklásában: a trip, amire ráülteti a film a nézőt, olyan különleges, hogy ezért ítélték oda a díjat az Eltörölni Frankot című filmnek. Ennek az atmoszférának természetesen része a főszereplő, Fuchs Benjamin. Iszonyú erős a jelenléte, a tekintete. Elviszi a hátán a filmet. Nehéz egy ilyen komplex, orwelli atmoszféráról beszélni, meg kell nézni ezt a disztopikus világot, amiben semmi nem úgy történik, ahogy várnánk.

Benjáminnak adták a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legerősebb, legemlékezetesebb színészi alakításáért járó Starlight-díjat, amit korábban olyan művészek nyertek el, mint Al Pacino. Mi volt az első reakciótok, mi zajlott és zajlik bennetek ezzel kapcsolatban? Tekintve, hogy ez az ő első filmszerepe… erős kezdés!

Nem hiszem hogy kezdés. Benji nem készül színésznek, és mivel ebben a filmben transzponáltan ugyan, de mégis magát alakítja – e tekintetben valahol egy portré-dokumentum film is ez róla –, azt gondolom, hogy nem fog szerteágazó szerepekkel más-más alakításokat megcsinálni.

Ez egy nagyon speciális helyzet, hiszen azért ilyen jó ebben a szerepben, mert olyan főszereplőt kerestem, aki nem „alakítja” a főhőst, hanem ő maga, a saját személyisége az, aki a hős, és ezt mi „csak” dokumentáljuk. Természetesen emiatt leesett az  állunk, hogy a Startligh International Awardot neki ítélte oda zsűri. A filmben rendkívül erős Benji jelenléte és ez a határoknál nem áll meg, ezt mindenki érzi, erről szól a díj.

Fotó: Orbital Strangers – Kotschy Gábor, Aknay Csaba

A Kritikusok Akadémiája különleges atmoszférájú, fontos és megrázó alkotásként hivatkozott a filmre. Miként részletezték neked ennek a nagyszerű kritikának az alapját, milyen konkrét dolgok ragadták meg a figyelmüket?

Először is a film energiája, sodrása, ahogy behúz és szorosan fog a film elejétől a végéig. Természetesen az atmoszféra mellett a punk szubkultúra, az underground zenei világban játszódó történet valódi közepe a pszichiátria politikai célú felhasználása, mint etikai kérdéskör.

A diktatúrában a pszchichiátriát ugyanis felhasználták arra, hogy különböző szerekkel kiiktassák azokat az embereket, akik nem értettek egyet a mainstreammel. Ez az ördögi ötlet a film alapvető témája.

Milyen érzés a sokéves, elhivatott alkotási, megvalósítási folyamatot követően látni, ahogy a film útjára kel? Vannak elvárásaid a kiváltott hatás tekintetében, vagy hagyod, hogy a maga módján oltsa be a közvéleményt, és így vezessen fű alatt vagy fű felett a kollektív tudati és hozzáállásbeli változáshoz?

Alkotói munka közben kevésbé izgat ez az eredmény, hiszen a történettel, témával és karakterekkel vagyok elfoglalva, valamint az atmoszféra megteremtésével, a vízióval, amit belül látok. Amikor elkészül a film, a bennem évekig jelenlevő víziót sok ezren mások is láthatják, és ha tudnak velem jönni, az fantasztikus érzés, hiszen végül is nekik készült. Örülök, hogy szolgálhatok.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás