A Szólíts a neveden folytatását a szerző személyesen is bemutatja Budapesten

Avatar photo
2019.07.16., 18:53

Luca Guadagnino filmje André Aciman azonos című, 2007-ben megjelent regényén alapult, amelynek folytatása Megtalállak címmel fog hamarosan megjelenni Magyarországon. Az Athenaeum kiadó közleménye szerint a könyv várhatóan október 10-tól lesz majd elérhető a magyarul olvasók számára.

A megjelenés dátuma pedig várhatóan egybeesik az Egyiptomban született szerző magyarországi tartózkodásának idejével, André Aciman ugyanis személyesen mutatja majd be az új könyvet a Margó Irodalmi Fesztiválon, amit október 10-13. között rendeznek meg a CAFé Budapest keretében a Várkert Bazárban.

A Megtalállakban először Samuellel, Elio édesapjával találkozunk: épp látogatóba utazik Firenzéből Rómába a fiához, aki időközben sikeres zongoraművész lett. Véletlenszerű találkozása egy fiatal nővel a vonaton fenekestül felforgatja az idős Sami terveit, örökre megváltoztatva életének hátralévő részét. Nem sokkal ezután Elio Párizsba költözik, ahol ő maga is találkozik valakivel, Oliver pedig, aki időközben családos ember és főiskolai tanár lett Amerikában, hirtelen azon kapja magát, hogy szeretne visszalátogatni Európába

– írja a kiadó a könyv sztorijáról.

A Szólíts a nevedenről már sokat írtunk és sokszor sokféleképpen odavoltunk érte.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás