A legújabb generáció – Interjú Dóra Ádámmal

Kiskoromban, az óvodában. Már akkor rengeteget rajzoltam, festettem a szabadidőmben, ezek máig megvannak. A vizualitás mindig is nagyon fontos volt számomra.

Mikor tűnt fel a környezetednek, hogy tehetséges vagy?

A szüleim vették észre, kb. tizenkét éves lehettem. Ekkor ismerkedtem meg Mészáros Ágnes festőművésszel, azóta is tőle tanulok. Mesteremnek, példaképemnek, és egy jó barátnak tekintem őt.

Mit szeretsz a legjobban csinálni: festeni, rajzolni vagy fotózni?

Festeni. Az olajfesték a kedvencem, változatosan alakítható anyag, pont nekem találták ki. Lehet kenni, csurgatni, rétegelni, visszaszedni. Egyébként a szénrajz és a fotózás is közel áll hozzám.

Van kedvenced a saját munkáid közül?

Igen, nagyon közel állnak hozzám azok a portrék, amiket az öcsémről, a barátaimról festettem. Van még egy ceruzarajz, amin anyukámmal vagyok csecsemőkoromban, az is ilyen.

Minek a hatására szoktál elkezdeni egy-egy képet?

Sokat járok mindenfelé, barátokkal szórakozni, koncertezni, beszélgetni, érdeklődöm, tájékozódom a világban, és ezekből merítem a témáim, ezért is festek főleg embereket. Emellett a társadalmi problémák (rasszizmus, szegénység, stb.) is nagyon foglalkoztatnak.

Ki volt eddig a kedvenc modelled? Dolgoztál-e már olyan alannyal, akinek nagyon „festhető” volt az arca?

A kedvencem talán az öcsém volt, finom, kerek arca van, mindegyik portrén mást tudtam kihozni belőle. Hihetetlenül inspiráló volt.

Általában hogy zajlik nálad egy kép elkészítése?

Először is mindig átgondolom, hogy mit szeretnék, vázlatot csak ritkán készítek. Először vastag ecsettel, okkerral felvázolom a témát és a legjellemzőbb formákat, és azután alakítom. Egyszerre dolgozom az egész képen, először a nagyobb formákkal, majd egyre közeledve a részletekig. Mániám, hogy nem szeretek fotószerűen kidolgozni egy képet, szeretem, ha plasztikusabb, rétegesebb formákból áll össze.

Te is inkább egy elvont művészfigurának tartod magad, mint sokan mások, vagy szeretsz inkább a józan világban élni?

Szerintem egy művészettel foglalkozó embernek el kell választania az alkotást és a gondolkodást a valós élettől. Amikor a dolgunkat intézzük, társaságban vagyunk, normál polgárként, józanul kell gondolkodnunk és viselkednünk. Az alkotásnál és a szabadidőnkben természetesen el kell engednünk magunkat, hogy értékes munkák szülessenek. A kettő közötti harmónia az, ami nagyon fontos.

Mi a véleményed azokról a művészekről, akiknek bevett szokásuk különböző tudatmódosító szerek hatása alatt dolgozni?

Úgy gondolom, ha valaki tudatmódosult állapotban alkot, akkor nem a saját lelkét és szellemét, hanem a szer által okozott gondolatokat és érzelmeket közvetíti, ezek nagyrészt nem valós alapúak. Az igazi művészet tehát szerintem józan elméből és érzelmekből épül. Másképp nem a művész, hanem az anyag dolgozik a munkán.

Mik a terveid a jövőre? Hogyan gondolsz a festészetre: mint hobbira, vagy mint munkára?

Mindenképp hivatásnak tekintem, komoly célom van vele, akármit is fogok mellette dolgozni. Egy biztos, amíg élek, festeni fogok, ez az életem része, akár az evés és az alvás.

Van-e olyan gondolat, kép vagy terv a fejedben, amit mindenképp szeretnél megfesteni, csak eddig nem volt rá mód?

Inkább szavak és fogalmak vannak, illetve személyek, akikhez kötni tudok valamilyen megmagyarázhatatlan érzelmet, kötődést, és ezeket szeretném megalkotni, csak a formáján, kivitelezésén még nem gondolkodtam. Hagyom, hogy kiforrjanak ezek a gondolatok, mindenhez idő kell.

Van-e esetleg valami, amit feltétlenül meg akarsz osztani a világgal?

Azt, hogy mindenki találja meg az életben azt, ami fontos számára, és merje felvállalni magát. Legyen toleráns és optimista.