A hét műtárgya: Élet elvitelre

Avatar photo
2015.10.27., 22:13

Lossonczy Bazsó Szabó Balázs Bandája: Élet elvitelre című albumához készített illusztrációi elnyerték a 44. hét műtárgya címet. Az ArtHungry eheti elismerését kiérdemlő grafikussal készítettünk villáminterjút.

lb_1

Mesélj egy kicsit magadról. Mióta foglalkozol grafikával?

A tanulmányaim befejezése után 2006-tól több helyre is dolgoztam, számos grafikai megbízást kaptam. 2011-ben a Zöld Pardon grafikusa lettem, valamint ugyanebben az évben a Konyha zenekarral is elindult a közös „életünk”, akiknek sokat köszönhetek, majd 2013 óta (a ZP bezárása után) szabadúszóként dolgozom. Volt és van szerencsém grafikákat készíteni a Brains, a Z.U.P., a Kaukázus, a Magashegyi Underground, a Random Trip, Szatmári Juli, a Margaret Island zenekaroknak, emellett dolgoztam többek között a Lurdy Háznak és a Savoya Parknak is. Természetesen folyamatosan foglalkozom saját grafikák és festmények készítésével.

Konyha 5. születésnap illusztráció

Konyha 5. születésnap illusztráció

Hogyan készült (kinek a részére, milyen megbízásra) az alkotás, és mi volt a koncepció?

A borító a Szabó Balázs Bandája harmadik stúdióalbumához készült. Az alkotásnál szabad kezet kaptam néhány hangulati instrukció és a lemez dalainak kíséretében. A tervezéskor szinte magától jöttek a rajzok, nem is készültek igazán vázlatok, de amint elkészültek a képek, láttuk a zenekarral, hogy mennyire passzol a zene és az illusztráció egymáshoz (remélem, ezt a rajongók is így gondolják). (nevet)

Milyen munkán dolgozol jelenleg, és mik a jövőbeni terveid?

Jelenleg az állandó zenekari projektek mellett egy nagyobb korosztálynak szóló, posztapokaliptikus témájú táblás társasjáték (SALTLANDS) grafikai tervein és illusztrációin dolgozom – remélem, ezekből a munkákból is hamarosan tölthetek fel az ArtHungry oldalára. Emellett nagyon szeretnék hamarosan belekezdeni egy saját képregény elkészítésébe is.

lb_5

Babona / 13 illusztráció

Mit szólsz az ArtHungry-hoz, és van-e kedvenc alkotód, akit ezen a felületen ismertél meg?

Nagyon örülök neki, hogy láthatom, egyre erősebb a magyar alkotóközösség, nagyon sok tehetséges és kreatív ember él ebben az országban, és itt az ideje, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, és tudjanak kommunikálni egymással és a potenciális megrendelőkkel. Én azt gondolom, hogy az ArtHungry egy fontos és hiánypótló lépés, nagyon szurkolok a kezdeményezésnek. Számos remek alkotó munkáival találkoztam az oldalon, sokukat már korábbról is ismertem, az én egyik személyes kedvencem Farkasinszki Bence (Benze), aki gyönyörű illusztrációkat készít.

Bazsó közösségi oldalai:
ArtHungry
Facebook

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás