Zola Jesus interjú – „Kritikus vagyok magammal szemben”
A Sounkitchen szervező csapata úgy tűnik, nem tud mellényúlni – a frenetikus dEUS koncert után ezúttal egy amerikai csemege, Nika Roza Danilova, alias Zola Jesus kerül az A38 terítékére. Az idén mindössze 23. életévét betöltő hölgy tavaly jelentette meg immáron harmadik stúdiólemezét Conatus néven. A szinte nomád körülmények közt nevelkedett Nika Roza tíz évig tanult operaénekesnőnek, hogy aztán végül Émile Zolától és Jézustól kölcsönzött néven kalandozzon el az indusztriál világába. A tavaszi turnéján már egy magyar tervezőnő, Káldy Júlia cipőit viselő Zola Jesus e-mailben válaszolt kérdéseinkre.
Egy erdőben nőttél fel, szoros közelségben a természettel. Szükséged van erre a környezetre ahhoz, hogy zenét tudj írni?
Igen, szükségem van és ez eszembe sem jutott addig, míg Los Angelesbe nem költöztem. A legutóbbi lemezem ott született, és nagyon megszenvedtem vele.
Azt olvastam Rólad, hogy mindig a tökéletességre törekszel. Mit gondolsz, mi a gyenge pontod? Mikor érzed úgy, hogy elégedett vagy magaddal?
Hihetetlenül kritikus vagyok magammal szemben, de megtanultam elfogadni ezt a tulajdonságomat és túllépni rajta, még akkor is, ha úgy érzem, túl sok hiba van abban, amit csinálok. Zola Jesus nem arról szól, hogy valami tökéletes dolgot hozzak létre, inkább arról, hogy valami természeteset és eredetit.
Mikor döntötted el, hogy magad mögött hagyod a klasszikus zenét és hogyan hatottak ezirányú tanulmányaid a mostani zenédre?
Valami olyasmit szerettem volna létrehozni, amiben teljesen kibontakozhatok, ami 100%-osan engem jellemez. Nem gondolom, hogy teljesen magam mögött hagytam volna a klasszikus zenét, inkább úgy mondanám, hogy a saját utamat követem ahelyett, hogy a régi tradíciók után mennék.
Ha megnézem a Conatus borítóját és meghallgatom az albumot, az tűnik fel, hogy mostanra sokkal nyitottabb lettél, nem bújsz álarc mögé. Minek köszönhető ez a változás?
Felnőttem. Igyekszem megbékélni a gondolattal, hogy egyre ismertebb leszek, de ugyanakkor rettegek is ettől. Nem vagyok elragadtatva attól, hogy az emberek jobban ismernek, mint én őket, de ez teszi lehetővé, hogy azt tehessem, amit igazán szeretek, így igyekszem megbarátkozni a ténnyel.
Fiatal korod ellenére nagyon sok mindent elértél (saját lemezek, közös turné a The XX-szel, közös szám az M83-mal és Orbitallal) hogyan éled meg ezeket a dolgokat?
Ahogy mondtam, egy kissé aggaszt ez a dolog, de nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy abban a helyzetben vagyok, hogy albumokat jelentethetek meg, a szenvedélyemnek élhetek, és ezt közvetíthetem mások felé is.
Ha rád nézek, azt látom, hogy a ruháid, a stílusod, a zenéd teljes összhangban vannak. Ez egy tudatos koncepció, vagy a természetes útja önmagad kifejezésének?
A zeném a lényem kiterjesztése, így minden, amit csinálok, összeköttetésben áll egymással, a zenétől kezdve a ruhán át, amit reggel kikapok a szekrényből, egészen az ételig, amit megeszek. Ezzel mutatom meg azt, amiben hiszek és aki vagyok.
Annak ellenére, hogy a zenéidet magad szerzed, a színpadon egy zenekar is kísér. El tudnád képzelni, hogy bevonsz egy zenekart is a világodba?
Néha vannak olyan ötleteim, amelyekhez jó lenne, ha nem csak egyedül lennék. A későbbiekben egyáltalán nem tartom kizártnak, csak kell egy kis idő, mire hozzászoktatom magam. Nehezemre esik átengedni a terepet másoknak is, jobban szeretem a dolgokat magam csinálni.
Interjú: a & hepi
