Vég(r)e
Végre vége a vizsgaidőszaknak. Legalább is egy időre mindenképpen elkerül minket a Karácsonyt, Szilvesztert lopó Grincs.
Nem tudom, ki hogy van vele, de már csak a gondolattól is rosszul leszek, ha valaki azt kérdezi tőlem (annak ellenére, hogy nálam nagyobb kávéfüggő nincs a világon), hogy kérek-e egy kapucsínót. Hirtelen az összes álmatlan (jobban mondva, álmos, de energiaitallal teli) éjszaka, az állandóan berregő ébresztőóra, a könyvtárban aprókat pislogó csoporttársak jutnak eszembe. És, a szociális élettől szinte teljesen mentes két hónap.
Hogyan definiáljuk a vizsgaidőszakot? A szorgalmi időszakot követő azon időszak, amikor is számot kell adnunk a szemeszter során megszerzett tudásunkról. Rövid időintervallumok alatt kell rengeteg oldalt elolvasnunk, újraolvasnunk és azt visszaadnunk a kollokvium napján. De vajon tényleg ekkora mumus lenne a vizsgaidőszak, vagy csak a fáradtság, a kialvatlanság teszi, változtatja a szemünkben rémálommá?
Ha, a világ mostani rendjét nem is, de hozzáállásunkat meg tudjuk változtatni. Színes post-it-ek, szövegkiemelők, stabilo-filcek, oldaljelölők, néha egy-egy pihentető sorozat aktuális részének megnézése, mind-mind felüdülést nyújtanak az állandósággal szemben. A legtermészetesebb dolog pedig a sport: mozogjunk, fussunk, jógázzunk, frissítsük fel a szellemileg lemerült énünket fizikailag is, hiszen számtalan kutatás bebizonyította már, hogy bizony a sport élénkíti a ‘szellemet’ és friss oxigénhez juttatja a megfáradt agysejtjeinket! És persze kötelező minden egyetemista számára a recept nélkül kiváltható endorfin, avagy a napi egy (na jó kettő… vagy három) kocka csoki, ami a rosszkedvet is távol tartja!
