Szappanbuborékok a tévében
A készítők rengeteg cselt bevetnek, hogy egy évad után is megmaradjon a nagy nézőszám. A legáltalánosabb trükk az, ha a szezon fináléja valami nagyon izgalmas befejezőt kap. Ezt angolul cliffhangernek nevezik: a végkifejletet „lógva hagyják„, így a néző alig várja már, hogy fog folytatódni a történet. A sorozattörténelem legdurvább cliffhangere az volt, mikor a Dallas egyik évada úgy ért véget, hogy a főszereplőt, Jockey-t lelőtte egy titokzatos nőszemély, és a rajongók azt sem tudták, életben marad -e. A másik technika az, ha a forgatókönyvíró a cselekményeket húzza, ameddig csak tudja, ezért is történt az, hogy a Jóbarátok Rachel és Ross párosa csak az utolsó részben találtak újra egymásra, vagy az Így jártam anyátokkal Ted Mosbyja még az 5. évadban sem ismerte meg személyesen a jövendőbelijét. Ezek elég közönséges cselezések, de mégis sokan bedőlünk nekik. Egyes emberek annyira beleélik magukat a történetbe, s a színészek játékába, hogy tényleg elhiszik, amit a képernyőn látnak. Így sok sorozatsztár meg sem lepődik azon, ha az utcán olyan kérdésekkel zaklatják, hogy „Te nem vagy halott?„, vagy „Nem Ausztráliába költöztél?„. Vannak is erre az esetre legendás példák, mikor mi kis hazánkban egyes megszállott rajongók gyűjtést szerveztek, hogy Isaurát, a rabszolgalányt felszabadítsák, vagy kifizessék Esmeralda szemműtétjét.
A sorozatok olyanok, mint a drog: először csak úgy kipróbáljuk őket, majd rájuk kattanunk, míg végül az egész világunkat megváltoztatják. Ám amíg képesek vagyunk objektíven szemlélni őket, és önironikusak maradunk a saját függőségünket figyelve, nincs komoly baj. A gondok akkor kezdődnek, ha úgy érzed: semmi kedved a haverjaiddal lógni, mert a te igaz barátaid – a Guberálós Maria, Maxxie, Bree, és Dexter – sokkal jobban elszórakoztatnak, mint egy pohárka rosé fröccs a csapattal Bazilika lépcsőjén ülve.
Szerző: Laci Patrícia
