Megvan a Vincent Cassel-féle 1995-ös klasszikus, A gyűlölet hangulata? Azok a hatalmas emberkaptárak Párizs peremén, ahol szinte egymás aurájába lógva, a fullasztó közelség atmoszférájában léteznek az emberek? Valami hasonló hely a Grands Ensembles is.
A helyi fotós, Laurent Kronental meglátta a romantikát a magasba nyúló, utópisztikus épületkomplexumokban, és Souvenir d’un Futur sorozatával emléket állít a hajdan szebb napokat megélt objektumoknak.
Az 1950-es éveket követő három évtized valódi népesedési bumm volt Franciaországban. Párizst elárasztották világ különböző pontjairól érkező migránsok, valamint a város intenzív urbanizációja következtében jelentősen megugrott a lakásigény. Hogy kielégítsék az egyre növekvő keresletet, új típusú, modernista épületkomplexumokat húztak fel, melyek méreteikből adódóan képesek voltak felszívni a hatalmas embertömegeket.
A masszív, meglepő alakzatú lakóházak pár évtizeddel később már csak málló kísértetei önmaguknak, és egy letűnt kor ambiciózus vállalkozásainak emlékeiként már kevés keresnivalójuk van a 21. század élhetőváros-koncepciójában. Az épületek megosztják a közvéleményt, a média gyakran előnytelen színben mutatja be a negyedet, a fiatalok pedig újabb, kényelmesebb helyet keresnek a letelepedésre, így már csak az egykor idetelepült, urbánus veteránok öregedő kommunája lakja a környéket.
Laurent Kroental figyelmét megragadták ezek az elfeledett, futurisztikus épületek, így 2011 óta rögzíti a Grand Ensamles divatjamúlt építészeti vízióit.
Minden fotó © Laurent Kronental
Via Bored Panda
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.