PREMIER! Demodino nem halt ki, sőt: 4 számos EP-vel tért vissza Kolibri kísérleti alteregója

Avatar photo
2022.09.9., 18:00

Bár sokan Kolibriként figyelnek rá, az interneten és a streaming platformokon még nem érte utol a kihalás állapota Demodinót, a budapesti énekes-dalszerző mellékprojektjét sem, sőt, épp ellenkezőleg. Az alteregó él és virul, és most dobta le őszkezdő-évösszegző EP-jét, a 2022-őt, ami a Phenomon fülelhető először, némi háttérsztorival megtoldva az előadótól. Premier.

Amikor Bognár Bandi megkeresett, kikötötte, hogy egy elektronikusabb, már-már hiphop-és trap hangzások felé kacsingató projektet szült meg, ami távolabb merészkedik a kipróbált és bevált gitáros-akusztikus dalok törékeny világától.

„Elkezdtem alapokat írni Abletonban, mert besokalltam a szomorkodós-gitáros cuccoktól.”

szólt az Instagram DM-ben lepottyant hangüzenet augusztus végén. „Amikor ki akarom adni a gőzt, csinálok egy EP-t. Annyi szabályom van, hogy egy este alatt kell meglennie az alapnak, a szövegnek és a vokál is öt take-ben van felvéve.”

Bár először igen műveletlenül azt feltételeztem, hogy maga a side-projekt egy teljesen friss, 2022-es kezdeményezés, tévedtem. Tavaly hasonló szisztémát követve már kikerült Demodinótól a Százszorszép EP és a Tengerszem is, avagy az első kettő gyűjtemény, melyeknek mintegy folytatása a mostani. A Demodino (stilizálva [Demodino] és (demodino) és demodino) nickname maga is beszédes: jelzi az előadó szándékát, miszerint ez a csokor már majdnem teljes értékű dalként funkcionáló demó-ujjgyakorlatok gyűjteménye, amik nem paszírozhatóak be a Kolibri alteregó ernyője alá, így külön jelennek meg, mégis ugyannak a nagy egésznek a fontos, intim puzzle-darabjai. A kezdeményezés specialitása, hogy a számokért Kolibri felel azok elejétől a végéig, ebbe a vokálokon túl beletartozik a produceri-és a hangmérnöki munka is. Ahogy azt Bandi a Keret után velem is megosztotta, a Demodino-univerzumot Mac Miller és Lil Peep inspirálta, de azóta Yung Lean is felkerült erre a listára, a magyar újhullámmal egyetemben. „Utána kezdtem el magyarokat hallgatni; Gyurist, Ibbiganget, Gegét, de főleg Gyuris az itthoni inspirációm.” – meséli.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A hatás némileg érződik, én viszont egyértelműen Corbin stílusát hallom vissza, aki fehérként duragban rappelő szomorúfiúként tűnt fel a porondon 2014 magasságában még Spooky Black néven, a kézműves sadboy wave-korszak csúcsán, majd megkomolyodott és egy névcsere után még bátrabb dalokat kezdett el írni. A remek debütálásként jellemezhető Mourn világa jön elő, de ott lapul a Ghost With Skin is valahol:

tudatalatti, illetve öntudatlan illeszkedés vagy sem, a 2022 talán az első itthoni anyag, ami után első hallásra képes voltam párhuzamot vonni Corbinnal, ez pedig mindenképp üdítő.

És hogy mi a megfontolás a három az egyben módon működő, önfejlesztésre épülő, kihívásos Demodino léte mögött? A válasz frappáns.

Vállaltan kevés melóval akarok élvezetes, szórakoztató trackeket csinálni. Azért akartam mindent magam vállalni, mert nagyon érdekel a producerkedés, de annyira pont nem, hogy ez prioritás legyen az időbeosztásomban. Nem fektetek rá túl nagy hangsúlyt, annyit viszont tudok, hogy EP-ken keresztül tanulok, ilyenkor rohadt sok YouTube videót nézek egy-két hétig, amíg készül a projekt. Mostanában Tembóval kollaborálok, elvittem neki is, hogy mit gondol róla, hogy szól az ő jobb stúdióhangfalán, aztán kocsiban is ráhallgatok. Rettenetesen élvezem, hogy a semmiből létrehozok valamit teljesen egyedül.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bár a 2022 nem akar túl sokat markolni, és nem rugaszkodik el túlságosan az előzőktől, akad rajta több izgalmas megoldás is: a lebegtetős-buborékozós Bala után ott a Varga Danival készült, Kenny G-féle szaxikkal és izgága pergőkkel dúsított Suttognak-e, amit az épp ízlésesen széteffektezett Mandula vezet le és visz át a négy perc hosszú, kevésbé demó-szagú, zeneileg remekül építkező Pózig, ami – a neonfényes-kisboltos-buszránkvár szöveg-közhelyek ellenére – érthető módon Bandi személyes kedvence.

A Pózra vagyok a legbüszkébb. Szerintem az egy nagyon szép dal lett. Mivel hülyéskedésből szoktam írni, ezért ez azzal jár, hogy sok számot nem mondanék eredendően szépnek, vagy mélynek, de az említett track többet ad, mint a másik három dal.

Ehhez hozzátesz a kellemes meglepetésvendégként feltűnő, Platon Karataevből ismert, de szólóban is remekelő Cz.K. Sebő is, aki capsule boy-ként vendégszerepel az utolsó dalon (az Akvába tiny desket is szállító capsule boy-projektet itt lehet fülelni és olvasni). Elektró-alteregók és kebelbarátok szép találkozása ez: bár nincs mindig idejük együtt zenélni, a kapocs adott, ez pedig organikussá teszi az alkotói folyamatot.

Nem egyszerű, mert Sebő elég elfoglalt, és nehezen tartatja be magával az időbeosztását, de itt könnyű dolgunk volt, mert elküldött egy dalkezdeményt, mondván, hogy eddig nem tudott vele mit kezdeni, de érzi benne a potenciált és eszébe jutottam. Amellett, hogy nehéz összeegyeztetni az időnket, a Zöldeskéket is vele csináltam. Nagyon jó barátom, és nagyon értjük egymást; van egy szeglete a lelkünknek, ami nagyon hasonlít. Épp emiatt hasonló dolgokat tudunk beérezni, és megértjük a másik kritikáit.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mint konklúzióképp elraktározom, egy dolog biztosan nem fenyeget. Kolibri és Demodino két külön entitás, és ez így is marad egy időre. Úgy tűnik, a koncepció működik és bár az előadó elfogultsága érződik főprojektje, a Kolibri felé, a kettősség eddig még nem ment a mélység rovására.

„Kolibriként sokkal jobban figyelek arra, hogy mit írok le és miért, igyekszem mélységre, megfejtésre és egy gondolatmenet végigvitelére törekedni, akár hónapokig írok valamit, aztán kitörlöm és újraírom. Volt olyan szöveg, ami például két hétre megvitt. Tök más, bensőségesebb, intimebb kapcsolat fűz hozzá. Ehhez képest a Demodino esetében jó, ha már egy vibe képes megszületni. Sokszor az öt take közül az elsőben még csak egy mondatom van, utána abból dolgozok, ami jön.”

A 2022 EP bemutatója szeptember 24-én lesz a Bacsó Béla utca 10 szám alatt található Babicska klubgalériában, a Veszélyes Kölykök nevű, női animátorokból és grafikusokból álló csoport új zine-jének a premierjével egybekötve. Esemény és infók errefelé.

Cover: Bognár Bandi alias Kolibri/demodino

Fotó: Stein Zsófia

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás