PREMIER! „Mellzsebedbe zárva szívverés a kályha.” – Megjelent Noémo legújabb dala

Avatar photo
2022.09.9., 12:00

A felvidéki származású énekes-dalszerző, Takács Noémi ’Noémo’ szeptember 23-án jelenteti meg új lemezét, melynek címadó dalához készült most az EP-t is beharangozó videóklip, az érett szerelem témáját körül járó Szívverés című dalhoz.

Takács Noémi 2014 óta alkot Noémo név alatt, stílusára a letisztult hangzásvilág és mélyre ható dalszövegek jellemzőek, melyet éteri hangja koronáz meg. Bemutatkozó kislemeze, a Bal-Jobb 2015-ben debütált, és igen kedvező fogadtatásban részesült. Két ízben is indult A Dal című műsorban, legutóbb 2021-ben a Hableány hajó áldozatainak emlékére írt azonos című dallal az elődöntőig jutott. A dal egyébként a szeptemberben megjelenő kislemezen is szerepelni fog, picit újragondolva és áthangszerelve.

Noémo legújabb dalában is a tőle megszokott hangulatot hozza, a Szívverés egy bensőséges üzenet, egy vallomás, melyet a leendő férjének írt.

„Egy érett szerelemről szól, két ember nagyon közeli kapcsolatáról. Arról a zárt rendszerről, amit együtt alkotnak. Nevezhetném akár buroknak is, mert csak a külvilág felé zárt, egymás felé nagyon is nyitott. És bizony van, hogy rés szakad a burkon, ilyenkor fogni kell a tűt, meg a cérnát, és be kell foltozni. Nagyon szép ez a hullámzás, jó érzés szeretni és szeretve lenni.”

– mesélte Noémo a számról.

A dal az Impro School dalszerző képzésén kiadott órai feladat keretében keletkezett, itt született meg a kezdő sor, „Mellzsebedbe zárva szívverés a kályha”, ami egy olyan erős üzenettel bíró mondat lett, hogy az egész szöveg erre épült fel, sőt ritmikája a zenét is intenzíven meghatározta. A Szívverés – ahogy a többi dal is a készülő kislemezen – még intimebb lett, mint a korábban kiadott anyagok, bár Noémo zenei gondolkodásának esszenciája sosem változik, az, hogy az új ötletek milyen köntöst kapnak, az igen.

„Ami a dalszerzést illeti, most érzem azt igazán, hogy megtaláltam a saját szerzői hangomat, akár mint dalszövegíró vagy mint dalszerző. Már viszonylag gyorsan és tudatosan tudtam haladni a dalokkal. Ez nagy dolog számomra, mert hajlamos vagyok belefeledkezni a részletekbe és elúszni. Sikerült megtalálnom magamban azt az állapotot, ahol a dalszerzés nem nyűg, hanem egy izgalmas játék.”

– zárta gondolatait Noémo.

A Szívveréshez klip is készült Vadas Géza jóvoltából, aki ötletgazdaként, rendezőként, operatőrként és vágóként is jegyzi a videót. A koncepció két párhuzamos élet mindennapjainak megörökítése volt – két ember, akik két külön síkon, érdekes módon, egymás mozdulatait fejezik be. A megvalósításban két remek színész segédkezett: Döbrösi Laura és Baradlay Viktor állt a kamerák elé, az ő karakterük, természetességük teszi teljessé a történetet.

Noémo EP-je szeptember 23-án debütál, a kislemez élő, teljes zenekaros bemutatására pedig október 7-én, a Magyar Zene Házában kerül sor!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotók: AliAnna Albert

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás