Megjelent az Üres, Héra Barnabás első szólóprojektjének nyitódala. A Carson Comából ismert zenész ezúttal egy intimebb, egyszerűbb és nyersebb oldalát mutatja meg egy készülő singer-songwriter lemezen.

Héra Barnabás neve sokak számára már ismerősen csenghet: dobosként, énekesként és dalszerzőként évek óta meghatározó tagja a Carson Coma zenekarnak, amely az elmúlt időszak egyik legfontosabb magyar alternatív popprodukciójává nőtte ki magát. Most azonban egy új oldalát mutatja meg: érkezik első szólóprojektje, a Héra, aminek itt is van a nyitódala, az Üres.
Barnabás régóta szeretett volna készíteni egy személyesebb, singer-songwriter jellegű lemezt — egy olyan anyagot, amely egyszerű hangszereléssel, intimebb hangvételben tud megszólalni.
„A Carson Coma ötödik évében hirtelen nagyon sok dalt írtam, olyan intim szövegekkel, amiket furcsa lett volna később többedmagammal egy próbateremben fejlesztgetni. Így a próbaterem helyett a saját kis bűnbarlangom magányában vettem fel mindent.”
– mondja Barnabás.
Az első demo-felvételek teljesen egyedül készültek, hálószobapop-jelleggel, amiből később Zwickl Ábel hangmérnök segítségével formálódtak végleges dalok.
A készülő lemez kifejezetten személyes témákból építkezik: szakítás utáni szétesésből, magányból, hirtelen veteránautó-mániából, a huszonéves lét bizonytalanságából, és abból az érzésből, amikor az ember 25 évesen újra szerelmes lesz. Ezek a dalok szándékosan nyersek és közvetlenek, szimbólumok vagy nagy gesztusok nélkül.
Az elsőként érkező Üres talán a legpontosabb lenyomata annak az érzelmi káosznak, amelyből ez az egész projekt megszületett. Egy tempós, alternatív popos dalról van szó, ami egy intim, sallangmentes megszólalás és egyben a Héra projekt egyik legfontosabb alapja is.
A projekt vizuális világa ugyanennyire tudatos: a vezetékneves lemezcím a Paul McCartney-féle McCartney-trilógia teljesen self-made szemlélete előtt tiszteleg, míg a borító az első Zorán-album ikonikus világát idézi meg. A lemez minden dalához videó is készül, amelyeket Vadas Géza rendezett. Barnabással közösen abban állapodtak meg, hogy ezeknek a zöldhátteres, szándékosan trash-hangulatú klipeknek a készítése tulajdonképpen a zenélés vizuális megfelelője. Ahogy Barnabás fogalmaz:
„A zöldhátteres trash-videók készítése a vizuális megfelelője a dzsemmelésnek. Nem gondoltuk túl a dolgot, csak egy napon át bohóckodtunk a stúdióban. Mondhatni dzsemmeltünk.”
Az Üres csak az első betekintés a Héra világába — egy olyan lemezé, amely az elmúlt évek egyik legszemélyesebb magyar alternatív popanyagának ígérkezik.
Héra Barnabás Instagram
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.