Mintás ingek és mázsás riffek, amerikai folk és angol romantika a Trafó mindig kitűnő zenei programján – Nyerj jegyeket!

Avatar photo
2018.01.15., 15:43

Január közepén két fiatal zenekar érkezik a Trafó nagytermébe. A gitáros-dalszerző Micsoda Dániel, vagyis Zanzinger zenekarával lép fel, utánuk pedig a mintás ingekben és mázsás riffekben verhetetlen Deep Glaze adja a talpalávalót. Lírai angol dalszövegek, jól táncolható számok, és sok kísérletezés várható.

A nyereményjáték lezárult!

★ Zanzinger ★ Deep Glaze ★

Zanzinger név mögött álló Micsoda Dániel 2014-es bemutatkozó anyaga óta elismert szereplője a hazai könnyűzenei életnek. A budapesti énekes-dalszerző kamaszkorát és húszas évei elejét független színházi projektekkel turnézva töltötte, ekkor kezdte írni első dalait. Ez a személyes rutin került megörökítésre Demons of Future and Past című demo EP-jén, melyet többek közt az Index.hu is az év kiadványai közt említett. Zenei érdeklődése már egészen korán az amerikai folk irányzatai felé fordult, szövegeinek formavilága azonban sokat merít az angol romantikából és az amerikai transzcendenta-lizmusból is.

Ami szerintem tök fontos ezekben a felvételekben, fontosabb sokszor, mint maga a melódia, az az egyes dalok energiája. A zenével és a szövegekkel sokat dolgoztam egyedül, aztán a későbbi albumra kerülő verziókhoz a zenekarral is. Az előadásmódban emellett sosem találom ki, hogy melyik dal hova és hogyan építkezzen, ami miatt egyrészt élőben mindig más hangsúlyok jönnek létre, másrészt az itt hallható felvételeken sok effajta improvizáció is helyet kapott. Az anyag rögzítésében is a manírmentes minimalizmusra törekedtünk Upor Andrissal, az EP hangmérnökével. Mindez azt eredményezte, hogy monoban vettünk fel és kevertünk mindent. A felvételeken fontos szerepe van még a kápolna hangjának, ahol az anyag készült. Bár ilyesmit és ilyen térben rögzíteni nyilván nem nekünk jutott először az eszünkbe, de izgalmas szövetet adott a szakrális tér a profán, esendő, emberi nyavalygáshoz.” – Zanzinger, Micsoda Dani a Recordernek a Self Portrait at 24 felvételeiről.

Balkányi Nóra interjúja a Lángoló Gitárokon

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az alternatív és klasszikus rock and roll elemeket vegyítő Deep Glaze zenekar ereje a hitelességében és egyediségében rejlik. Tagjai: Golecász Jorgosz (gitár, ének), Topuzidisz Dimitrisz (gitár), Szőke Zoltán (basszusgitár), Móricz Balázs (szintetizátor) és Szőke Bence (dobok), akik félig melankolikusan fogják letaglózó energiákkal elárasztani a nagytermet. Zenéjükben érezhető a folyamatos kísérletezgetés, amely a mediterrán zenék elemeinek használata mellett a különböző stílusok vegyítésében mutatkozik meg. Bemutatkozó Unveiled című kislemezük után, amivel bombát robbantottak a zenei életben, a Pressure névre hallgató első nagylemezükkel ismét felrázták a pesti éjszakát. Egyedülállóan telt hangzásukkal, erőteljes színpadi jelenlétükkel lebilincselik a közönséget.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

… ígéretes bemutatkozás a Deep Glaze első EP-je, ha 3-4 hónap alatt erre voltak képesek, sokat várhatunk tőlük a jövőben. A fogadtatása pedig nem is lehetett volna jobb; a srácokat sokan magasztalták tavaly. Megnyerték az Ígéretes Titánokversenyét, interjút adtak a Tilosnak, a Rebelliveblog és a Phenom’enon is beválasztotta a Shadow című számukat az éves toplistájára.” – KERET

Zanzinger // Deep Glaze
2018. 01. 20. 20:00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza I Nagyterem

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás