Mindannyian mások vagyunk! – Antirasszista Világnap 2014

Avatar photo
2014.03.4., 19:42

Varga Livius (Quimby) lesz a rasszizmus elleni rendezvénysorozat arca, míg a fő fellépő Akkezdet Phiai az Antirasszista Világnapon március 21-én. A kortárs kulturális programok a budapesti belváros Bulinegyedében egész nap, több helyszínen szabadon látogathatók.


e357_akph_dsc_4724

Március 21-e az Antirasszizmus Világnapja. Ezt a dátumot 1966-ban jelölte ki az ENSZ emléket állítva az 1960-as dél-afrikai, vérfürdőbe torkollott apartheidellenes demonstráció hatvankilenc áldozatának. Léteznek olyan folyamatok a világban, amelyek egyes embercsoportok kitaszítását kezdeményezik azoknak a köréből, akik hozzáférhetnek a mindnyájunkat megillető kulturális és anyagi javakhoz.

Az Antirasszista Világnap a kultúrák egymás mellett élésének szükség- és törvényszerűségét hirdeti, elősegíti egymás jobb megismerését és elfogadását, emléket állítva azoknak, akik a rasszizmus elleni harcnak szentelték életüket.

Az Antirasszista Világnap 2014-ben a kultúrán keresztül kívánja felmutatni, hogy mi az, ami összeköt és nem szétválaszt bennünket. Az eseménysorozat egy nagyjából jól bejárható területen, Budapest népszerű Bulinegyedében, pár utcányi távolságra egymástól, több helyszínen kapcsolódik össze.

22-stop-racism

A programok a U-CARE – Urban Culture Against Racism in Europe nemzetközi projekt munkái köré csoportosulnak, melynek művészeti igazgatója Varga Livius, a Quimby zenekar ütőse.

„A U-Care-ben leginkább azt szeretem, hogy egy önműködÅ‘ misszió. Olyan, mint egy iskola, ahol minden diák tanár szakos és a tanárok egymást is okítják, majd a gyűjtögetett közös tudás azonnal közzé tétetik. Mindez az antirasszizmus jegyében, kreativitás, művészet által – jól tudjuk, mindkettÅ‘ kifogyhatatlan örömforrás” – mesél a projektrÅ‘l Livius.

A U-Care nyolc ország tizenegy szervezetének együttműködéséből jött létre, és célja egy rasszizmus és diszkrimináció ellenes szemlélet formálása a városi kultúrán, művészeteken és médián keresztül. Különböző kulturális háttérrel rendelkező fiatalok vesznek részt ezen a továbbképzésen, akik a 2013-as hazai szeminárium és a nemzetközi nyári akadémia után U-CARE Junior Coach-ként folytathatják pályájukat. Mivel a program résztvevői szintén fiatalok, könnyebben tovább tudják adni ezeket az értékeket kortársaiknak, mint az idősebb generációk képviselői. A U-CARE üzenetét workshopokkal, koncertekkel, különböző rendezvényekkel népszerűsítik, így szólítva meg több ezer európai fiatalt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Részletes információ és a programok: www.antirasszista.hu, www.u-care.org

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás