„K_rvára nem félek semmitől” – Cold Cave-interjú

Korábban olyan hardcore zenekarokban játszottál, mint például a Give Up The Ghost és a Some Girls. Mindkettő 4-5 tagot számlált, míg a Cold Cave egy szólóprojekt. Hogyan döntötted el, hogy a továbbiakban egyedül folytatod, illetve mennyire volt nehéz hozzászokni, hogy az egész folyamatot egyedül, segítség nélkül kell csinálnod?

Elég egyszerű elhatározni azt, hogy egyedül akarsz zenélni, főleg, ha előtte ilyen sok emberrel dolgoztál együtt. Én mégsem ezért választottam ezt az utat. Az élet bármely területét nézzük is, a segítség kifizetődő és hasznos lehet. De mi jön még, ha bevonsz másokat? Más vélemények, más hozzáállás, más problémák. Elhatároztam, hogy nem fogok más emberektől függeni azért, hogy megvalósíthassam az ötleteimet. Amikor belevágtam, sok mindent nem tudtam még, illetve csak néhány használt, kezdetleges felszerelésem volt (olcsó szintik, olcsó dobgép, olcsó torzító és késleltető pedál).

Ha el akarsz érni valamit az életben, amiért valóban neked kell megküzdened, akkor meg tudod csinálni.

Semmit sem tudok a zene elméletéről. Egy kezem van. És mégis csinálom.

Egy korábbi interjúban említetted, hogy néhány ilyen „segítség” egyszerűen értelmetlen volt. Mi volt velük a baj? Volt olyan valaha, hogy megbántad, hogy valakivel együtt dolgoztál?

Igen, volt olyan amit megbántam, főleg azért, mert különféle céljaink voltak. Volt, akivel nagyszerűen kijöttem, és egy élmény volt vele dolgozni, néhányukkal viszont illúzióromboló volt a munka. Minden akadály ellenére azonban hálás vagyok nekik, és azoknak is, akik azért dolgoztak velem, mert szerették, amit csinálok és hittek bennem, nem pedig azért, mert azt hitték, hogy így egy lépéssel közelebb kerülnek a hírnévhez, vagy hasonlóan nevetséges okokból.

Koncerteken a Cold Cave szólóprojektből zenekarrá avanzsál, a tagokat pedig egészen széles spektrumból válogatod magad köré. Hogyan találod őket? Mennyire nehéz rájuk bíznod a dalaidat?

Ez változó, de általában azok a barátaim jönnek velem a turnéra, akik éppen ráérnek. Szerintem szép munkát végeztek a dalokat illetően. Ami viszont engem jelen pillanatban érdekel, és ahogy immár több mint egy éve élőben fellépek, az egy sokkal minimálabb megközelítés. Csak ketten vagyunk, Amy Lee és én. A zene semmit sem veszít jelentéséből út közben, a dalok pont olyanok, mint amilyeneknek megálmodtam őket. Az egész sokkal szenvedélyesebb így számomra. Őszinte és intim, ugyanakkor szerintem ez egy rendkívül modern megközelítése is a dolognak.

Néha nehezem hiszem el, hogy te magad énekelsz a dalaidban, annyira nőiesnek hangzik. Miért volt szükséges ennyire eltorzítani a hangod? Nem sikerült megtalálnod a tökéletes női vokalistát, vagy a Cold Cave egy olyan dolog, amit tényleg egyedül szerettél volna csinálni?

Még a Cold Cave előtt volt egy Ye Olde Maids névre hallgató projektem, igazából ez volt az első próbálkozásom, hogy zenét készítsek. Az volt az alapötlet, hogy csinálok egy kitalált fiú-lány duót, amiben torzított éneket használtam. Amikor úgy döntöttem, hogy inkább egy „komoly” projekten akarok dolgozni – vagyis a Cold Cave-en – még mindig nagyon tetszett ez a fajta vokál. Hozzátartozik az is, hogy rendkívül élveztem az anonimitást, ami ezzel járt. Nem tüntettem fel sem a nevem, sem bármilyen más információt a kiadványokon. Akkoriban igazából nem is akartam főállásban zenélni, vagy akár koncertezni.

Az nyilatkoztad korábban, hogy az új albumod az eddigieknél is őszintébb lesz. Volt valamiféle esemény az életedben, ami erre a döntésre késztetett?

Ez egy kicsit hasonlít arra, amit az élő fellépésekről mondtam. Azt akarom, hogy a felvételek is a Cold Cave szívéből jöjjenek. A legutóbbi albumon felvettem magam mellé néhány embert, hogy feljátsszanak bizonyos részeket, ezúttal viszont ezt szeretném elkerülni. Azt hiszem, volt néhány különleges esemény mostanában. Visszatekintettem az eddigi életemre, és úgy döntöttem, hogy megszabadulok a feleslegektől minden téren. Rossz emberektől, rossz szokásoktól, minden károstól. Aztán néhány héttel később egy közeli barátom, aki a Cold Cave egy korai szakaszában az élő formáció tagja volt, meghalt. Ez egy nagyon fájdalmas dolog volt, mind számomra, mind pedig Amy számára, és meg kellett küzdenem vele. Tudtam, hogy meg kell változnom.

Közben folyamatosan harcolsz a depresszió ellen. Mennyire nehéz így megnyílni a zenéden keresztül mások előtt?

Érdekes, de valójában megnyugtatónak találom. Ez egy biztonságos módja annak, hogy elmondd, mit érzel.

Szóval a zeneszerzés egyfajta gyógymód a rossz érzéseidre, a depressziódra?

Azért ez nem pontosan így van. Azt hiszem, inkább csak egy próbálkozás arra, hogy megértsem az érzéseket, vagy hogy továbbmenjek, a kifejezésmódja azoknak a zavaroknak, amiket ezek a rossz érzések okoznak.

Gondolod, hogy ezek a rossz érzések abból fakadnak, hogy a bal kezed nélkül születtél? Mi volt a legnagyobb csalódás, ami ehhez kapcsolódik, az, amire a legjobban vágytál, de egy kézzel képtelen voltál véghezvinni? Mit gondolsz, ez a fogyatékosság hozzájárult ahhoz, hogy ambiciózusabb legyél?

Az, hogy más módon nőttem fel, mint a többiek, jobban körülrajzolta a jellememet, és arra kényszerített, hogy én magam is másképp tapasztaljam meg a világot. A legnagyobb csalódást számomra az emberek okozták. Azt nem tudom, hogy ez tudatosan ambiciózusabbá tett-e, de boldog vagyok, ha a példám másokat inspirál.

Január 29-ei klubkoncerted után a nyáron még visszatérsz hozzánk a Nine Inch Nails előzenekaraként. Nem félsz attól, hogy túl nagy lesz a kontraszt, és nem kapod meg azt a figyelmet, amit előtte a turnédon igen? Honnan jött az ötlet?

Nem, k_rvára nem félek semmitől. Trent maga kért fel.

Van egy végső cél, amit szeretnél elérni, ami után azt mondod, hogy az életednek, a kemény munkának volt értelme?

Igen, de nem vagyok benne biztos, hogy mi is az. Azzal is boldog vagyok, amit eddig elértem, de nem vagyok elégedett, és soha nem is leszek.

Interjú: Biczó Andrea

Címkék: wesley eisold, ye olde maids, GMK, nine inch nails, amy lee, Koncert, new beat, interjú, cold cave