(Így) különböznek az egyformák – új Majré dal

Avatar photo
2024.03.21., 11:00

Az Egyformák a legújabb dal Majré készülő debütalbumáról, amely Mehringer, valamint sosehol (Illés Ferenc) producer együttműködésével készült.

A dalt Maier Peti, azaz Majré és a sosehol néven alkotó Illés Ferenc producer rakták össze közösen.

„Átmentem Ferihez, aki elkezdett dolgozni ezen az alapon. Eleinte még nem annyira éreztem, de úgy voltam vele, hogy valamit mégiscsak megpróbálok kitalálni rá. Ha elsőre nem sikerül dallamot írni, általában el is engedem, most először fordult elő velem, hogy újra nekifutottam. Elengedtem magam és elkezdtem dúdolgatni, ami pedig ebből lett, mindkettőnknek nagyon tetszett. Fel is vettük a demót, hazafele menet pedig vagy tízszer meghallgattam”
– mondta Majré az Egyformák születéséről. A dalhoz eredetileg női közreműködőt szerettek volna, de végül máshogy alakult.

„Feri megmutatta Marcinak, én pedig egyszer csak arra eszméltem, hogy létrejött egy csoport, amibe már küldött is egy verzét és egy gitártémát”
– mesélte az előadó.

Fotó: Marosi Marcell

Ugyan Majré és Mehringer Marci szövegvilága más, mégis ez a különbözőség adja a dalhoz azt a bizonyos pluszt.

„Máshogy írtunk Marcival, ő nagyon szókimondó, direkt és nyers, az én részem ezen a dalon szerintem inkább analitikus és rezignált jellegű. Nem tudtam, ezek hogyan találkoznak majd egymással, aztán Feri rávilágított, hogy ez a kétféle attitűd dinamikusabbá teszi a dalt. Az alap viszonylag monoton, de az egymástól nagyban különböző soroktól mégsem egyhangú”

– fogalmazott Majré, aki elmondta azt is, emellett miért örült még Marcinak:

„A generációja egyik legjobb hangjának tartom és nagyon karizmatikus előadónak. Azt is különösen szeretem, amikor a végén együtt énekelünk.”

Az Egyformák producerével hasonlóan jó élmény volt a közös munka:

„Nagyon zökkenőmentes és inspiráló volt együtt dolgozni Ferivel. Ebben a szakmában nem magától értetődő, hogy valaki ilyen alázattal gondoz egy dalt, éreztem, hogy neki is fontos az egész”

– fogalmazott Majré.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Egyformákhoz egy klip is készült Pál Ákos rendezésében a Nyolcésfél egyik zöld szobájában – igazodva Majré öltönyéhez –, ezzel a már megszokott univerzum két új karakterrel bővülve épül tovább.

Majré Facebook | Instagram

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás