Patti Smith is Rihannát énekel

Avatar photo
2014.01.21., 15:36

Igazi gyöngyszemet találtunk ma az interneten: a legendás Patti Smith Rihanna Stay című dalát énekli. A New York-i punk rock mozgalom ikonikus énekesnője a Webster Hallban megtartott évvégi koncertjén adta elő Rihanna slágerét, amit egyben az év dalának is nevezett. A koncertvideó néhány hete már fent van a YouTube-on, azonban meglepően kevesen látták. Mi megosztjuk veletek, hiszen úgy véljük egy ilyen kincset nektek is hallani kell.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nem csak Patti Smith az egyetlen, aki új értelmet adott egy Rihanna dalnak. Tavaly ősszel Jared Leto és zenekara, a 30 Seconds To Mars, a BBC 1 Live Lounge műsorában szintén a Stay feldolgozását adta elő, ami Jared hangszínével elég ütősre sikerült. Ráadásul koncertjeik repertoárjába is felvették.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az ausztrál dalszerző és énekesnő, Sia a Diamonds című számot énekelte el, amit mellesleg ő írt Rihannának. Koncertjén közönségének, noha kissé zavartan, még a szöveg keletkezéséről is mesélt, majd mindenkit elvarázsolt, miután belekezdett a zongorakísérettel balladává varázsolt dalba.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az angyali hangú Ellie Goulding akusztikus gitár és vonóshangszerek kíséretében formálta sajátjává az Only Girl ( In the World) slágert, ami egyszerűségével hamar kedvenccé válhat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ám, hogy ne legyetek túl lehangoltak, zárásként mutatunk nektek egy vidám feldolgozást is. A kanadai Walk Off The World, akik a mai slágerek ötletes fel- és átdolgozásaival váltak népszerűvé, Rihanna Man Down dalát formálták át. Míg az eredetiben a latin és a reggae dallamai keverednek, addig az ő változatukban a ska, a rock és a különböző hangszerek fúziója elevenedik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás