„Ez tényleg mérföldkő volt számunkra” – A király halott-interjú

Avatar photo
2024.03.21., 12:00

A Király Halott zenekar a korábbi metálos gyökereket hátrébb hagyva, februárban megjelent lemezével már a pop-rock felé kacsintgat. Az együttes több ismert hazai névvel állt már színpadon, köztük a Depresszióval vagy az AWS-sel, de ők nyitottak a The Rasmus koncertje előtt is 2022-ben. Az új albumot – melynek elkészítését a Petőfi Nagylemez Program is támogatta – végül március elején mutatták be élőben az Akvárium Klubban. Ennek apropóján kérdeztük őket a lemezről, koncertekről és terveikről.

Tagok:
Botos Gábor „Tupi” – basszusgitár

Hámori Dávid „Dáci” – dob
Mile Bence – gitár
Venyige Balázs – ének, gitár

Megvolt a budapesti lemezbemutató, hogy éreztétek magatokat? Hogyan tovább? Mik a tavaszi-nyári tervek?

Tupi: Messze felülmúlta minden elképzelésem a lemezbemutató koncert. Nagyon hálás vagyok a stábunknak, akik mindent megtettek, hogy probléma nélkül lemenjen a koncert és ennek a csoda közönségnek, akiktől hatalmas energiákat és szeretetet kaptunk.

Bence: Ott helyben szerintem nem igazán fogtuk fel, hogy mi történik körülöttünk, én speciel az utolsó három dalnál eszméltem rá, hogy „húha, mintha kicsit gyorsabban telne az idő, mint kéne”.

Visszatekintve azonban hatalmas élmény volt és biztos vagyok benne, hogy mindannyian életünk egyik legkedvesebb emlékeként fogjuk elraktározni.

Dáci: Én a hogyan továbbra válaszolnék. Még van négy, plusz egy koncertünk a tavasz folyamán. A nyár szervezés alatt áll, remélem, minél több fesztiválon tiszteletünket tehetjük. Ősszel lesz egy hasonló bál, mint a lemezbemutató volt, de erről majd a maga idejében, meg persze turné. Eközben a háttérben már elkezdtük kidolgozni, hogyan tudnánk vizuálisan feldobni a koncerteket a helyszíni adottságoktól függetlenül. Emellett végtelen fejlesztés is zajlik ami a koncertprogramot és a technikát illeti. Eközben rengeteget próbálunk, mert lehet bármilyen technikát vinni egy helyszínre, de a lényeg az, hogy a legmostohább, 40 fokos hőségben vagy vaksötétben egyaránt a lehető legjobb minőségben játsszuk a dalainkat.

Az Akváriumba elég komplett műsort vittetek, vizuálokkal, kreatív videókkal. Mivel készültök a vidéki állomásokra?

Tupi: A vidéki állomásokra próbáljuk átkonvertálni az Akváriumra készült technikát, de a legfőbb cél, hogy ugyanazt a hangulatot megteremtsük, amit a lemezbemutatón sikerült.

Dáci: Többek között azért is választottuk budapesti helyszínnek az Akvárium Klubot, mert tudtuk, hogy a vizuált szerves részévé szeretnénk tenni a műsornak és ehhez ott adott a technika. Ezt sajnos a vidéki állomásokon nem fogjuk tudni bemutatni, de nekem van egy ötletem, amit még a többieknek sem mondtam, úgyhogy maradjon meglepetés, mert nem biztos, hogy kivitelezhető. Emiatt minden kedves érdeklődő kénytelen lesz megnézni minket valamelyik állomáson!

A lemezbemutató koncert után egy héttel egy aftermovie-t is kiadtatok, amiben az előkészületek és a koncert képsorai láthatóak az egyik dalotokkal aláfestve. Mi volt ezzel a célotok?

Dáci: A bulit valamilyen formában mindenképpen szerettük volna megörökíteni. Eleinte tervben volt, hogy csináljunk koncertfilmet, de mivel ez volt a zenekar első önálló bulija, ezt elvetettük, mondván lesz rajtuk így is elég nyomás, nem kell még ezzel is megfejelni. Viszont egy aftermovie-t mindenképp akartunk, mivel ez tényleg mérföldkő volt számunkra. Ahogy elkezdtem visszanézni az operatőrünk, Zsoldos Dávid felvételeit, annyira jó feelingje volt, hogy adta magát, hogy ebből ne csak egy 30-60 másodpercnyi szösszenet legyen, hanem egy teljes dalon vezessük végig a koncert ívét. Ebből lett ez az aftermovie/klip hibrid a Mogorva című dalunkra.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Honnan jött az akusztikus műsor ötlete? Mire lehet számítani majd ezeken a koncerteken?

Balázs: Elég régóta tervben van, hogy készítünk egy akusztikus műsort is, mivel vannak helyszínek, ahol sokkal jobban tud működni az a stílus. Alapvetően túl nagy meglepetésekre nem kell számítani. Arra próbálunk meg odafigyelni, hogy a dalok lelke és tartalma a legnyersebb és a legközvetlenebb formában mutatkozzon meg.

Bence: Már évekkel ezelőtt felmerült bennünk, hogy tök jó lenne a dalainkat letisztultabb formában is előadni. Az eddigi dalaink között is van egy-kettő, amikből már készítettünk akusztikus verziót, sőt a Feketén Álmodom felkerült az Árván Maradt Gondolat lemezre is.

Már pár hete kint a lemez, mit láttok az első reakciók után, milyen a hosszabb lecsengése az anyagnak? Van-e olyan dal, aminél más reakciót vártatok?

Tupi: A teljes lemezre való reakció nagyon is pozitív. Ami izgalmas számomra, az az, hogy más-más dalt, dalokat emelnek ki kedvencként, hiszen nagyon sokoldalú a lemez. Aki metálosabb, az egyből az Ásó Kapa Nagy haragot, vagy az S.O.S-t, akik a poposabb, alternatív zenéket kedvelik, ők a Mogorvát vagy a Csodát favorizálják.

Nagyon jó, hogy mindenki tud magának találni egy-egy dalt, ami rezonál vele. A Szinapszis viszont egy közös pont mindenki számára.

Melyik dalotokat játsszátok a legszívesebben élőben a lemezről? És melyiket hallgatjátok?

Tupi: Mogorva.

Balázs: Én a Szinapszist játszom és a Mogorvát hallgatom legszívesebben.

Bence: Az újabb megjelenések minden alkalommal egy kicsit feljebb kerülnek a listán, ezt most sincs másképp. Az új lemez dalai most azok, amiket várni szoktam a szettben, de hozzá kell tennem, hogy talán egyszerűbb úgy fogalmazni, hogy nincs olyan dal, amit ne játszanék szívesen. Hallgatni talán a Mogorvát szeretem a legjobban, az már demó verziójában is nagyon fülbemászó volt.

Dáci: Játszani épp az S.O.S-t, hallgatni most a Szinapszist. De ha holnap kérdezed, biztosan mást mondok.

Egész sok nemzetközi előadó fog fellépni itthon, aki hozzátok hasonló zenét játszanak. Kik azok a hazai és külföldi bandák, akikkel szívesen játszanátok?

Tupi: Normandie, Bring Me The Horizon, de nagyon örülnék, ha újra jönne a Don Broco kis hazánkba és velük játszhatnánk.

Balázs: Hazai pályán egyébként arra törekszünk, hogy ha már a pop-rock felé vettük az irányt, akkor ne csak rock és metál zenekarokkal koncertezzünk együtt, hanem a populárisabb réteg zenekarait is megcélozzuk.

Pont emiatt nem állna távol tőlünk egy Elefánt, Esti Kornél vagy Carson Coma együttműködés sem.

Meglátjuk, hátha egyszer meghívnak!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Van valamilyen guilty pleasure előadótok, akitől ennek ellenére szerettek inspirációt meríteni a dalaitokba? Főleg, ha más stílusban alkot az előadó…

Balázs: Az én olvasatomban, ha egy dalszerző guilty pleasure-ként tekint bármilyen műfajra, akkor azzal magát csapja be. Szerintem ilyen nem létezik és ami kicsit is inspirál, azt igenis merjük használni a kreatív folyamatokban.

Ha a pénz nem lenne tényező, milyen merch termékeket gyártatnátok?

Tupi: Bakelitnek mindenképp örülnék. Nagyot álmodva pedig egy saját Király Halott konzolos játékot tudnék elképzelni, amiben a dalok tematikáját pályákra, szintekre bontva lehetne végig járni.

Dáci: Gördeszka, kutyapóráz, fejhallgató.

Bence: Én nagyon megnéznék egy AKH cipőt, szerintem az elég vagány lenne.

Balázs: Én inkább csak baromi szélesre venném a palettát. Sokféle póló, pulcsi, sapka, stb stb.

A Király Halott tavasszal turnéra indul, a következő állomásokon csíphetőek el:

  • Március 29. / Tatabánya, Roxxy Music
  • Április 6. / Hajduszoboszló, Rock Café
  • Április 26. / Veszprém, Terem
  • Április 27. / Budapest, Barhole (akusztikus koncert)
  • Április 30. / Székesfehérvár, Nyolcas Műhely

A Király Halott Hivatalos | Facebook | Instagram

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás