Jim Carrey lengyel akcentussal, bozontos borostával nyomoz egy gyilkos után

Avatar photo
2018.04.12., 13:32

Úgy tűnik törvényszerű, hogy Hollywood mókamesterei egy idő után belefáradnak az arcukba fagyott grimaszba: Robin Williams tragikus esete után Jim Carrey manapság főként lelki- és magánéleti válságával kerül – sajnos – a nyilvánosság sugarába. Szerencsére eddig úgy tűnik, ő az alkotás aktusa révén próbálja kicsatornázni a felgyülemlett sérüléseket. Ennek a folyamatnak a legújabb állomása a skandináv krimiket idéző Dark Crimes.

Karrierje kezdete óta Jim Carrey szinte kizárólag őrült komédiákban szerepelt, neve összeforrt az eszelős grimaszaival, de őt ez a skatulya különösebben nem is zavarta, tudatosan építette színészi imázsát. Útközben azért a mókamester énje mellett párszor felfedte a komolyabb oldalát is, az Ember a Holdon vagy A 23-as szám főszerepeiben a benne rejlő sötétség villant ki a világ felé addig mutatott álarc mögül. Az idő és a magánéleti kudarcok megérlelték a személyiségét, és lemetszették a korábbi exhibicionista személyiségjegyeit. Az utóbbi években nem is sokat lehetett a mozivásznon látni, legutoljára a 2014-es Dumb és Dumber 2 főszerepét vitte, amihez képest a Dark Crimes nyomózó karaktere éles váltást jelent, ám sokkal jobban illeszkedik a színész jelenlegi élethelyzetéhez. A trailer alapján a film atmoszférája épp annyira nyomasztó, mint Carrey pszichedelikus festményei: rengeteg sötétség, kétely és önmarcangolás van benne.

Ha a Maszkban sikerült neki a nadrágjából előhúzni bármilyen méretű és formájú tárgyat, akkor a lengyel akcentus imitálása már meg sem kottyan Carrey-nek. Legújabb filmjében rövid hajjal, bozontos szakállal – mostanában ezzel a külsővel láthatjuk a legtöbbet – nyomoz egy üzletember meggyilkolása után.

A Dark Crimes-ban nincsenek poénok, és a gumiarc is már csak egy fáradt ember ráncokba redőzött külvilág felé fenntartott homlokzatának tűnik.

Jim Carrey mellett Agata Kulesza, Marton Csokas és Charlotte Gainsbourg tűnik fel a szövevényes történetben. A filmet Alexandros Avranas, a Miss Violence rendezője vezényelte le, míg a történet forgatókönyvét Az utolsó skót király-ét is jegyző Jeremy Brock írta.

A film sorsa elég hányatott volt. A gyártást még 2015 decemberében fejezték be, majd 2016 októberében sor került a premierre is. A forgalmazási jogokat a Saban Films szerezte meg, és úgy tűnik idén végre a mozik közönségéhez is eljut a film.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás