A színésznő az antológia negyedik, Freak Show című etapja után tűnt el a sorozatból. Legutoljára épp örökbefogadott, sátáni fiával, Michael-lel próbált dűlőre jutni, aki megölte saját dadáját.

Ugyan az még nem tiszta, pontosan hol és mikor csatlakozhatunk újra be Constance Langdon élettörténetébe, annyit már tudni, hogy az Apocalypse az első, Murder House és a harmadik, Coven névre keresztelt évadok crossovere lesz.

Jessica Lange mellett más visszatérő szereplők, mint Sarah Paulson, Evan Peters, Kathy Bates is feltűnnek majd az új évadban, Michael Langdon szerepében pedig az American Crime Story Gianni Versace meggyilkolásáról szóló szériájában is felbukkanó Cody Fernt láthatjuk majd.

Az American Horror Story: Apocalypse szeptember 12-én érkezik a tévéképernyőkre, addig is itt a hátborzongató teaser trailer.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.