Itt az ellentmondásos Amy Winehouse-film előzetese!

Avatar photo
2015.05.25., 13:48

Kiadták az Amy Winehouse életét bemutató dokumentumfilm teljes előzetesét, melynek rendezője az az Asif Kapadia, akit 2010-es, Ayrton Sennáról készített dokumentumfilmjéért BAFTA-díjjal ismertek el. A filmet július 3-án mutatják be Nagy-Britanniában.

Ahogy már korábban megírtuk, a dokumentumfilmben eddig nem halott dalok és felvételek is helyet kapnak, átfogó képet festve a hatszoros Grammy-nyertes énekesnő életéről. Az alkotásban szó lesz családról, médiáról, hírnévről, valamint arról, hogy milyen ember is volt a zseninek kikiáltott Winehouse. Természetesen a függőség témája sem maradhat ki a filmből, ami 2011-ben tragikusan hamar véget vetett a sztár életének, a 27 éves korukban elhunyt legendás énekesek sorát gyarapítva ezzel.

Az Amy egyébként ezen a héten debütált Cannes-ban, ami kétség kívül a fesztivál egyik legmegrázóbb dokumentumfilmje volt. Az Amy Winehouse tragikus életéről szóló dokut lelkes kritikai reakciók kísérték – ugyan a Winehouse család beleegyezésével készült, ám a végeredmény nem nyerte el a néhai énekesnő szüleinek tetszését. Szerintük a film „félrevezető, és számos valótlanságon alapszik„. A család szerint nem vette figyelembe mindazt a hatalmas erőfeszítést, amit ők tettek az énekesnőért. Úgy vélik, a film, amely „elszalasztotta az Amy élete és tehetsége előtti tiszteletadás lehetőségét„, egyenesen „árt azoknak és családjuknak, akik függőségtől szenvednek„, nyilatkozták a Winehouse-szülők április végén.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A hatszoros Grammy-díjas Amy Winehouse 2011. július 23-án, 27 éves korában halt meg, alkoholmérgezésben. Életében két sorlemeze (Frank, 2003; Back to Black, 2011) jelent meg, halála után szűk fél évvel, 2011 decemberében pedig egy posztumusz nagylemez jött ki Lioness – Hidden Treasures címmel.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás