Mindenki a Hamburger Napra koplal

Avatar photo
2013.06.17., 13:23

Hamburger készítő és evő verseny, minden fajtájú és nagyságú burgerrel – garantáltan megtalálod majd a kedvencedet. Három kategóriában: marhahúsos, extra és vegetáriánus kategóriában versenyeznek a séfek, és pénzdíjazásban részesül a legnagyobb étvágyú versenyző.


Június 21. és 23. között rendezik meg a Millenáris Parkban az első Hamburger Napot, ahol a burger-rajongók számtalan különleges és hagyományos hamburgert kóstolhatnak meg.

Az első Hamburger Napon a harcos kedvű látogatók gyomruk erejét és tűrőkapacitását is összemérhetik a hamburgerevő-versenyen, ahol 8-10 perc alatt minél több, aprócska burgert kell elfogyasztaniuk. Majd kézműves sörökkel, borokkal, pálinkákkal csillapíthatják szomjukat.

A rendezvény három napja alatt nem csak a látogatók, de a hamburgerek is versenyre kelnek egymással, és a rendezvény végén kihirdetik, hogy melyik kiállító készítette el a legjobb burgert, a győztes egy éven át kiteheti a „Best of Hamburger” díjat és pecsétet az üzletére, weblapjára, valamint jelentős nyereményben is részesül. Három kategóriában, BEEF, EXTRA és VEGA lehet nevezni, egy-egy étterem több kategóriába is nevezhet.

A rendezvényre a belépés ingyenes, további információk a Hamburger Nap Facebook-oldalán érhetőek el.

Web: http://www.hamburgerday.hu/

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás