Ezt nézd! Jövőhéten kezdődik a 18. Verzió Filmfesztivál – mutatjuk a programot

Avatar photo
2021.11.1., 16:35

A 18. VERZIÓ Filmfesztiválon összesen 35 ország 64 filmjét nézhetik meg az érdeklődők november 9. és 14. között személyesen a mozikban (három moziban Budapesten és a Szabad Terekkel közösen szervezve Debrecenben, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten), majd november 15-től egy hétig online. A fesztiválon bemutatott dokumentumfilmek aktuális emberi jogi témákat dolgoznak fel, mint az emberiség környezetre gyakorolt hatása, a testi-lelki traumákkal való megküzdés útjai, újságírók, tinédzserek, aktivisták történetei a hatalommal, becsontosodott rendszerekkel való küzdelemről vagy a fiatalok elszánt harca a jobb jövőért.

Részlet a Százontúliak című filmből

A versenyprogramok filmjeit a nemzetközi zsűri, a diákzsűri és a közönség is értékeli a fesztivál folyamán, a nyerteseket pedig a fesztivál záróeseményén, november 13-án hirdetik ki. Ekkor látható majd a fesztivál zárófilmje, a Százontúliak, ahol százévesnél idősebb emberek osztják meg élettapasztalatukat és életigenlő történeteiket, hogy segítsenek közelebb kerülni a hosszú élet titkához.

A program rendkívül változatos témákban vonultatja fel a dokumentumfilmeket, melyek mind a valóság rétegeinek különböző aspektusait mutatják be.

A 64 film között a különböző tematikus szekciók és a versenyprogram segíti a könnyebb eligazodást.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A nemzetközi versenyprogramba idén is a világ minden tájáról érkeznek díjnyertes, kreatív dokumentumfilmek emberi jogi és társadalmi témákban, melyek először lesznek láthatók Magyarországon. Az Arica című film, amely az azonos nevű chilei kikötővárosban játszódik, és az odahordott veszélyes hulladék súlyos, hosszútávú következményeit mutatja be. Az Örökké esni fog egy lenyűgöző képi világú utazás a háború és béke végtelen körforgásában, a szíriai polgárháborútól az ukrajnai konfliktusig. A Rohingyák száműzetésben – Vándorlástörténetben pedig egy fiatal rohingya férfi kalauzol a sorstársai álmai és rémálmai között.

Részlet a Rohingyák száműzetésben – Vándorlástörténet című filmből

Az idei magyar versenyprogramban Magyaroszágon először lesz látható a Dívák, ami egyben a fesztivál nyitófilmje, valamint Oláh Kata legújabb dokumentumfilmje a Digitális Nomádom és a Sábesz stikában, amely Shiri Zsuzsa és Wizner Balázs filmje. A VERZIÓn is látható lesz a már korábban bemutatott Tobi Színei, az Anyáim története, a Mesék a Zárkából, a Még emlékszem, az Idegek játéka és a Ketten. A Diák- és elsőfilmes versenyprogram tizenkét filmje pedig válogatás a legjobbakból: emberi jogi történetek a fiatalok szemével, Indiától Moldováig.

Részlet a Dívák című filmből

A fesztivál idei egyik fókusztémája a félelemnélküli beszéd, melynek a Parrhesia: Az igazság ideje című szekció ad keretet. Látható lesz a Kurázsi, a belarusz tüntetések története, valamint a Beiskolázva, amelyben a konzervatív orosz oktatási rendszer világában beszélgetnek tanárok gyerekekkel emberi jogokról és társadalmi kérdésekről. A díjnyertes amerikai dokumentumfilm, az Amíg el nem fogy a szó egy szklerózis multiplexszel frissen diagnosztizált fiatal férfiről szól, aki a végsőkig harcol az egészségügyi rendszer igazságtalanságai ellen. Három szíriai aktivista a szíriai forradalom képsoraival szembesülve, tíz év távlatából tekint vissza az eseményekre Az emlék a miénk című filmben, míg a Tűzzel írva India egyetlen, dalit nők által vezetett lapjának munkáját mutatja be, ahol a frontvonalból tudósítanak politikai ügyekről és korrupcióról.

A további szekciók, a részletes program és a jegyek  itt érhetőek el: www.verzio.org

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás