Elég nagy hír, hogy végre a britek is rendezhetnek Basquiat-kiállítást, és rendeznek is!

Avatar photo
2016.10.10., 13:47

Először rendeznek kiállítást Basquiat műveiből az Egyesült Királyságban. A fiatalon elhunyt művész egyetlen műve sem található meg a szigetország galériáiban és még soha nem rendeztek ott kiállítást az alkotásaiból- egészen mostanáig.

 
 

Jean Michel-Basquiat neve egyet jelent a nyolcvanas évek New York-i művészetével. Az általa vezetett kulturális mozgalom emlékei azóta szinte mitológikussá váltak, aminek fényében még meglepőbb, hogy az őstehetség egyetlen művét sem lehet megtekinteni brit kiállításokon.

Ezen a londoni Barbican igyekszik változtatni, ugyanis jövőre bemutatásra kerül a Boom For Real nevű nagyszabású kiállítás, ahol az amerikai művész több mint száz alkotását lehet majd megcsodálni.

A Barbican képzőművészeti vezetője Jane Alison a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „ A kreativitás és kifejezőerő amit Basquiat képviselt, továbbra is nagy hatással van a különböző művészetekre, a filmgyártásra és zenére is. Ez egy kiváló lehetőség, hogy a nagyközönség is megtekinthesse híres és kevésbé ismert műveit egy helyen”.

A tárlat részben rekonstruálni fogja Basquiat első munkáit. Ezeken keresztül az érdeklődők megérthetik, hogy hogyan sikerül olyan gyorsan elismertté válnia a kritikusok és művésztársai körében. A leghíresebb festményei mellett rajzait és jegyzetfüzeteit is kiállítják.

A Brooklyn-i születésű költő és festő 16 évesen hagyta ott az iskolát mindenféle végzettség nélkül. Kezdetben post-punk stílusban alkotott és kortársaival, Keith Haringgel és Julian Schanabellel együtt gyorsan kiemelkedett New York underground közegéből a magukkal hozott új, addig nem látott nyers energiáikkal. Munkáiban körbejárta a faji megkülönböztetés, az identitás és a popkultúra témáit, majd a gondolati (konceptuális) művészet és neo-expresszionalizmus felé fordult.

Kezdetben az utcai művészetet képviselte, majd a festészet felé fordult. Kilenc epizódban is feltűnt a TV Party nevű műsorban, valamint a New York Beat című filmben Debbie Harry oldalán. Még producerként is tevékenykedett K-Rob és Rammellzee 1983-as Beat Pop hiphop albumán. Andy Warhollal több festmény sorozaton is közreműködött 1983 és 1985 között. Warhol 1987-es halála nagyon megrázta, ekkor kezdődött komoly harca a drogokkal. Egy évvel később heroin túladagolásban életét vesztette. Mindössze 27 éves volt.

 
 

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás